Az örök divatos kézműipar

A Lajtorja Program kézműves mesterségekről szóló cikksorozatában az előző alkalommal arra hívta fel a figyelmet a VKB Nonprofit Kft., hogy az úgynevezett kihaló szakmák nem jelentéktelen hányada esetében a kihalási folyamat valamelyest megtévesztő, látszólagos, vagy ha mégis beteljesülne, ez a változás is hasonló lehet az olyan klinikai halálhoz, amelyből még visszatérés következik az életbe. A kézműipar mégoly elkeskenyült fennmaradása már a 20. század vége felé is tulajdonképpen magyarázatra szorult, némi ok-kutatást hívott ki, azóta pedig már újabb évtizedek teltek el.  Olyan magyarázat, amely a szóbanforgó kérdéses jelenségek mindegyikére egyaránt találó, nem adódik: több ok működik, olykor külön-külön, máskor egymással így vagy úgy kombinálódva.

Nézzük először azt az okot, amely főként a csúcsminőség igényével (keresletével) függ össze; nevezzük Stradivari-magyarázatnak.   A 17.-18. század cremonai Amati-, Stradivari- és Guarnieri-előállítású hegedűinek a hangzási  –  és egyáltalán, játszási – erényeit a modern készültségű hangszergyárak hasonló termékeikkel nem képesek maradéktalanul elérni, noha sokat tudnak a paraméterek optimalizálásáról. Igaz, a mai kézi hegedűkészítők sem tudják egyenértékűen rekonstruálni az egykori Stradivarikat, mert a valahai készítési eljárás nem ismeretes pontosan minden részletében, és alighanem egy-két homályba merült munkamozzanat rejti a titkot. De a kézműves kísérletezés –   közelítés a titokhoz – ígéretesebb a gyári-szeriális módosításoknál.

Majdnem ugyanehhez az esettípushoz tartozik a svéd pingpongfelszerelési vállalat, a Stiga egy emlékezetes ütőfa-szériájának a históriája. Ez a pingpongütő-generáció –   az 1958 és 1965 közötti –  gyári produktum volt ugyan, de kivitelezése nem egy szakaszban művészi fokú kisipari érzéket követelt meg. Nagyjából tudható, mely munkaszakaszokban mi is zajlott: mindegyik Stiga-ütőhöz akkoriban is válogatott fafajtákból kimetszett elemek összerakása kellett, amelyeket kézimunkával készítettek elő, és természetes körülmények közt szárítottak ki. (Még az sem mindegy, hogy egy-egy feldolgozott elem a kiválasztott farönk melyik részéből származik: ugyanazon rönkből eltérő tulajdonságokat hordozó lemezeket lehet kiemelni.) Fejnehéz, tehát a labdasebességet fokozó ütőfák készültek, ugyanakkor a sajátos gyártásmód jóvoltából különleges érzékenységűek.  „Asztalra húzó” darabok, amelyekkel nehezebb elrontani az ütést, mint más ütőkkel. De a legrendkívülibb jótulajdonságuk csak évtizedek múltán derült ki. Elképesztő nyüvésbírású ütőknek bizonyultak: négyszer annyi használattól, amennyitől bármely mai top ütő már kezd szétesni, a jelzett generációs Stigák minden egyéb dicséretességüket fenntartva rendületlen masszivitásúak maradtak. És ekkor lehetett csak sajnálni, hogy magánál a gyártónál sem volt már felkutatható a rekonstrukcióhoz adategyüttes, az adatok közt „azzal a valamivel” a munkamenet sorrendjében. Talán a ragasztóanyag adagolásánál szerepelt egy különös lépés, vagy inkább az összepréselés nyomásfokához, nyomásmódjához, hőmérsékletéhez volt köze. Elfeledték. Maradt a kísérletező megközelítés, és ebben megintcsak a kiskézműves, egyedi munkadarabokkal bíbelődő ütőkészítés jár előbbre. Az ó-Stiga- és méginkább a Stradivari-rekonstrukciós próbálkozások felemlítése persze természetesen nem annyira a kirakodóvásárok témájához, mint inkább a luxusiparéhoz vezet át minket, például az (analóg rendszerű) egyedi lemezjátszó-építés –  az akusztikus jazz összes hangárnyalatának kihozatalára specializálva – és az egyedi autóépítés szédítő árú mesterműveihez.

A kézműipar avulatlanságát az eddigiekben a könnyebben belátható funkciós szerepvitel oldaláról mutattuk be (töredék-példatárral a valós példák spektrumához képest). Elmondhatjuk, hogy a be- illetve át- meg átprogramozott nagyüzem nem képes mindennemű termék esetében minden igényt kielégítve bármely minőséget piacra bocsátani. Következő írásunkban a kézművességnek azokról a most homályosabban felmérhető életerőiről lesz szó, amelyek tíz év múlva már valószínűleg jobban szem előtt lesznek.

 Az egyéni kezdeményezések virágzását támogassa a következő módon.

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Szechenyi2020 ESZA logo

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>