Négyszázmillió forintból korszerűsítik a szolnoki Szegő Gábor Általános Iskolát

Négyszázmillió forintból korszerűsítik a szolnoki Szegő Gábor Általános Iskolát, a kivitelezés február 15-én kezdődik és várhatóan szeptember 13-ára ér véget – közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtószóvivője az MTI-vel. Pókász Endre tájékoztatása szerint a beruházás  összköltségéből 340 millió forintot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati forrásából biztosítanak, csaknem 60 millió forintot pedig saját forrásból biztosít a szolnoki önkormányzat.

Az intézmény 440 diákja közül az első három évfolyamba járó gyerekek az egykori Abonyi úti iskolában tanulnak majd a beruházás ideje alatt, míg a többieket a Konstantin úti iskolában helyezik el – számolt be. A szóvivő tájékoztatása szerint a beruházás során korszerűsítik a fűtést, kicserélik a nyílászárókat, napelemek kerülnek az intézményre, sor kerül a külső szigetelésre és a mosdók felújítására. Hozzátette: a felújítás során követelmény a műemléki értékek megőrzése. Kérdésre elmondta: korábban csak kisebb, épületet érintő felújítások történtek, teljes körű korszerűsítésre eddig nem került sor.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?