Csaknem 280 millió forintból ösztönzik a foglalkoztatást Jászapáti járásban

A foglalkoztatás ösztönzésére Jászapáti járásban csaknem 280 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a Jászapáti városi önkormányzat, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal és a Jászapáti a mi városunk alapítvány alkotta konzorcium – közölte a  projekt kommunikációját végző Jászapáti Gazdaságfejlesztő Kft. ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.

Móczó Zsófia tájékoztatása szerint a projekt a meglévő munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását támogatja, a térségi gazdasági adottságokra és speciális igényekre alapozva.     Hozzátette: a járási foglalkoztatási paktum keretében kitűzött cél 179 hátrányos helyzetű álláskereső bevonása a programba. A projekt 2017. január és 2020. január között valósul majd meg Jászapáti Városi Önkormányzat vezetésével.

Forrás: MTI

Fejlesztések a jászfényszarui ipari parkban

Több fejlesztés is lesz idén a jászfényszarui ipari parkban. Folytatódik egyebek mellett a fémmegmunkálással foglalkozó koreai Sangjin Micron Hungary Kft. üzemének bővítése és megkezdődött a német Thyssenkrupp zöldmezős beruházásában az első ütemben felépült gyárcsarnok használatbavételi eljárása – közölte az ipari parkot működtető önkormányzati cég, a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. (JIC) ügyvezetője szerdán az MTI-vel.

Versegi László elmondta: a koreai tulajdonú Sangjin Micron Hungary Kft., amely Magyarországon a Samsung Electronics Magyar Zrt. beszállítójaként telepedett meg, fémmegmunkálással foglalkozik. A cég már másodjára bővíti gyártósornak, irodáknak és raktárhelyiségeknek is helyet adó üzemcsarnokát. Korábban egy mintegy 1000 négyzetméteres raktárt alakított ki, ezúttal pedig egy mintegy 2500-3000 négyzetméter területű fejlesztés van folyamatban présüzem és raktár céljára – közölte.     Versegi László kiemelte a német Thyssenkrupp zöldmezős beruházását is, amelynek részeként az első ütemben már felépült a gyárcsarnok. Az MTI korábbi híre szerint a több mint 30 milliárd forintos autóipari beruházással a német konszern 2018-tól kormányrendszereket és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt majd Jászfényszarun, csaknem 500 új munkahelyet teremtve 2019-ig. Mivel magas hozzáadott értékű beruházásról van szó, a magyar kormány 10,6 milliárd forinttal támogatja a Thyssenkruppot. Versegi László kiemelte, hogy a nagy cégek mellett a magyar tulajdonban levő kisvállalkozások is fantáziát látnak az ipari parkban, folyamatosan érkeznek és fejlesztenek a kisebb cégek is a területen.     A JIC a múlt év végén vásárolt egy kétezer négyzetméteres csarnokot, amelyet azóta már sikerült is bérbe adnia. Az ipari park területéből további kettő, egyenként háromezer-ötszáz négyzetméteres ingatlan eladásáról már megegyeztek két magyar kisvállalkozással – részletezte az ügyvezető. Az egyik cég a szállítmányozással foglalkozó Kotrocz Trans Kft., amely a megvásárolt területen egy telephelyet kíván létesíteni kamionjai számára, és egy kamionmosó létrehozását is tervezi. A másik magyar cég adatai egyelőre nem nyilvánosak – jelezte.

Az ügyvezető szólt arról, hogy egy harmadik, hasonló nagyságú telek értékesítéséről is folyamatban vannak tárgyalások. Az érdeklődő egy jászfényszarui vállalkozó, aki bővíteni szeretné tevékenységét – jegyezte meg. Beszámolt arról is, hogy az idén tavasszal új bérlő érkezik az ipari centrum üzemcsarnokába: az orvosi eszközöket gyártó és javító Tech-Medical Kft. hozza létre gyártóbázisát a település határában. Ezen kívül egy szélgenerátor- és napelemfejlesztéssel, illetve -gyártással foglalkozó innovatív kezdő vállalkozással is folynak tárgyalások üzemcsarnok egy részének bérléséről. A vállalkozás jelenleg irodát és műhelyt bérel az ipari parkban – tette hozzá.     Az ügyvezető szólt arról, hogy a JIC készül a megjelenő fejlesztési pályázatokra is. Egyrészt az ipari park infrastruktúráját szeretnék fejleszteni mintegy 100-150 millió forintos beruházással. Másrészt lehetőséget keresnek a vállalkozói ház funkcióinak bővítésére, mintegy 200 millió forintos fejlesztés keretében. Szeretnének inkubátorház funkció kialakítására pályázni, amelynek alapja a meglévő vállalkozói ház – fűzte hozzá.     Versegi László jelezte, hogy a jászfényszarui önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházást is előkészít, amelyet pályázati forrásból kívánnak megvalósítani. A beruházásnak – amelynek pontos összege egyelőre nem ismert – része lehet a kerékpárút meghosszabbítása is.     Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy megindították az ipari park cím módosításának eljárását a területi terjeszkedés miatt. A címet ugyanis 1998-ban egy ötvenhektáros ipari területre kapta meg a Jászfényszaru Ipari Centrum Kft., az elmúlt mintegy húsz évben azonban a park mérete száz hektár fölé nőtt.     A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. honlapján szereplő információk szerint a Jászfényszaru város tulajdonában lévő kft.-t  azzal a céllal hozták létre, hogy egy jól működő ipari park biztosítsa a település gazdasága kiegyensúlyozott fejlődését, és kielégítse a piaci igényeket.     A jászfényszarui ipari park Budapesttől 60 kilométerre, az M3-as autópályától 12 kilométerre található, a Budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől 52 kilométerre helyezkedik el.

Forrás: MTI