Mozart előtt tiszteleg ünnepi hangversenysorozatával Rákász Gergely

A 260 éve született Mozart előtt tiszteleg országos ünnepi hangversenysorozatával Rákász Gergely koncertorgonista.

Rákász Gergely az MTI-nek elmondta: az ünnep közeledtével a lelki felkészülést, a ráhangolódást segítő, bensőséges hangulatú koncertsorozattal idézi meg az éjféli misék, a nagyszülőkkel, rokonokkal közösen megünnepelt karácsonyok meghitt hangulatát.  A Mozart-év kapcsán a többségében templomokban felcsendülő orgonajátéka során megelevenedik az osztrák zeneszerző vidám, szertelen, ugyanakkor zseniális világa. Mint elmondta, Mozart erősen hitt abban, hogy szépséggel, erővel és bölcsességgel élve az emberi lélek nemesedhet. A koncert műsora így ezt a gondolatmenetet követi.

Rákász Gergely úgy fogalmazott: előadóművészként az a feladata, hogy utat találva alkotó és hallgató között, tolmácsként teremtsen kapcsolatot a régi és mai kor embere között. A darabok előtt elhangzó zenetörténeti kommentárok, a történelmi háttér és korrajz a művek keletkezésének körülményeit festik le, megidézve atmoszférájukat, és magát a zeneszerzőt, hogy a hallgatók a zene élvezete mellett az adott korszakból is pillanatképet kaphassanak. Kiemelte: ünnepi műsorába Mozart művei mellett a nagy előd Bach és a kortárs Beethoven darabjaiból is válogatott.

Hangversenysorozata Orosháza, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szolnok, Zalaegerszeg és Budapest után Székesfehérváron, Komáromban, Tatán, Kaposváron, Dunaújvárosban, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Győrött, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason folytatódik és január 14-én Dombóváron zárul.  Rákász Gergely 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, 2016-ig több mint ezer fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc és színészi játék segítségével tízezrekhez vitte közelebb a műfajt és a hangszert. Iskolai programja keretében a fiatalabb korosztály körében is népszerűsíti a komolyzenét. Eddigi hét szólóalbuma után 2017-ben új, karácsonyi lemezzel jelentkezik.

Forrás: MTI

 

Hálózatosodás az egészég területén – Pannon Egészségipari Klaszter

Sokan, sokféleképpen vélekedünk az egészségügyről. Abba már kevesebben gondolunk bele, hogy milyen szerteágazó lehet a tágabb értelemben vett egészségipar. Egy több éve működő klaszterszövetség eddigi tapasztalataira építve értelmezi újra az egészségipar területén dolgozók együttműködési lehetőségeit.

A Pannon Egészségipari Klaszter működését az egészségipar vállalkozásai K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) tevékenységének minél hatékonyabbá tétele indokolja. Az e célra létrejövő szakmai együttműködés 2008-ban kezdte meg működését.

Varga Gábor klasztermenedzser elmondta, hogy az egészségipari klaszter által biztosított keret célja a tagok fejlesztési és jövedelemtermelési képességeinek javítása: a kölcsönös üzleti előnyökön alapuló hálózatszerű együttműködés a versenyképesség növelése, a hazai és nemzetközi piaci jelenlét erősítése, a kutatás-fejlesztés összehangolása, az oktatási, marketing- és reklámtevékenység hatékonyságának növelése, fejlesztési tervek és elképzelések összehangolása, foglalkoztatási lehetőségek bővítése érdekében a Klaszter nyitott az egészségipar bármely vertikumában tevékenykedő vállalkozás, kutatóhely vagy más intézmény felé, melyek érdekeltek és hajlandók egy tartós kooperációra egészségipari innovációk fejlesztése és piacra vitele érdekében. A klaszter politikai tevékenységet nem folytat.

A klaszter tagjai az eredményes és hatékony együttműködés érdekében a Klaszter keretében történő együttműködésekben kiemelten törekednek a jóhiszemű és tisztességes együttműködésre, ennek érdekében a projektek sikere érdekében, a külön megállapodásokban szabályozott együttműködések tartalmán túl is, törekednek a közös célok elérését szolgáló minden más körülmény, adat stb. egymás tudomására hozására.

A Pannon Egészségipari Klaszter eredményeit, munkásságát az elkövetkező időszakban a Kunságinfo.hu olvasói is megismerhetik. (X)

Karácsonyi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta

Karácsonyi BélyegA Magyar Posta hagyományai szerint karácsonyi bélyeget bocsátott ki, emellett advent idején lehetőséget ad ügyfeleinek, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet küldjenek. A vállalat pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: idén az ünnepi jókívánságok postára adásához egy belföldi, 115 forint névértékű bélyeget bocsátott forgalomba.

A bélyegképen téli hangulatot idéző grafikai kompozíció látható, szív alakú vonalban korcsolyázó párral. Érdekessége a biztonsági elemként szolgáló mikroírás: a korcsolya nyomvonalába rejtve ugyanis karácsonyi üdvözlet olvasható négy nyelven, magyarul, angolul, németül és franciául. Közölték: a bélyegek ötven bélyegképet tartalmazó ívben és aranyszínű festékkel nyomtatott, öt bélyegképes speciális kisívben készültek. Az újdonságot Nádi Boglárka grafikusművész tervezte és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta. Hozzátették, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet bármelyik postán feladhatnak az érdeklődők december 26-ig.

Forrás: MTI

Kelta korból származó ezüst pénzérme került elő Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Rendkívül ritka, a kelta korból származó ezüst pénzérme került elő Jász-Nagykun-Szolnok megyében a szolnoki Damjanich János Múzeum lelőhely-felderítési programja keretében – közölte a múzeum régésze csütörtökön az MTI-vel.

Kovács Péter tájékoztatása szerint a Kr. e. 4. század vége és a Kr. e. 3. század közepe közötti időszakból származó pénzérméhez hasonló leletet legutóbb 116 évvel ezelőtt talált Jász-Nagykun-Szolnok megyében Hild Viktor. Hozzátette: a neves régiséggyűjtő által fellelt két pénzérmét azonban a második világháború során a szovjetek elvitték. A régész szerint az Al-Duna vidékén és a Balkánon kerülhet elő leginkább ilyen lelet, a Kárpát-medencében ritkaságnak számít.

Tájékoztatása szerint a napokban előkerült ezüstérme II. Philipposz makedón király tetradrachmájának (ókori pénzérméjének) utánzata. A 14 gramm súlyú, 24-szer 23 milliméter átmérőjű, 5 milliméter vastag érme jó minőségű veret. A hátlapján egy lovas látható kezében pálmaággal, az előlapon pedig egy babérkoszorús Zeusz-fej – közölte. Kovács Péter arról is beszámolt, hogy a pénzérmét még az idén egy numizmatikai kiadványban publikálják. Megtekinteni a 2017 őszén megrendezendő, Jász-Nagykun-Szolnok megye vaskorát feldolgozó tematikus régészeti kiállításon lehet majd – fűzte hozzá.     Kérdésre elmondta: az ezüst pénzérme pontos előkerülési helye nem nyilvános.

Forrás: MTI

Fekete péntek a kereskedelemben

Egyre korábban kezdik az akciókat a boltok, így a fekete péntek (Black Friday) veszít jelentőségéből az Egyesült Államokban, míg Magyarországon akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma ezen a napon. Pénteken tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot is.

Fekete péntek
Egy vásárló távozik a fekete péntek (Black Friday) napján az egyik elektronikai áruházból Nyíregyházán 2016. november 25-én. A fekete péntek (Black Friday) csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek – idén november 25-e – elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban; ez a nap hagyományosan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete, amikor rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők. Egyre több üzlet csatlakozott Magyarországon is a fekete péntekhez. MTI Fotó: Balázs Attila

A Black Friday csaknem ötven éve a hálaadást követő péntek – idén november 25-e – elnevezése az Amerikai Egyesült Államokban. Bár nem hivatalos ünnep, sok államban, például Kaliforniában, Floridában és Texasban szabadságot kapnak a közalkalmazottak. Mivel a hálaadás mindig csütörtökre esik, a kiskereskedelemben dolgozókon kívül sokan élvezhetik a négynapos hétvégét. Az Egyesült Államokban a hálaadást követő nap 1932 óta számít a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének, amikor hosszú nyitva tartással és rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők.  A Black Friday elnevezés az egyik magyarázat szerint az 1960-as évekből származik. A fekete jelző arra utal, hogy az üzletek eredménye az év végi vásárlási láz nyomán a kézzel írott könyvelésben a pirossal jelzett veszteségből a feketével írt nyereségbe fordul át. A kiskereskedők számára kulcsfontosságú az év végi, november-decemberi vásárlási szezon, ekkor bonyolítják le éves forgalmuk mintegy 40 százalékát.

Egy haláleset is összefüggésbe hozható az Egyesült Államokban a Black Friday-jel. 2008-ban a New York állambeli Valley Streamben 2000 ember várakozott hajnali 5 órakor a helyi Wal-Mart áruház előtt órák óta, majd amikor végre kinyitották az üzletet, az irányíthatatlan tömeg kitörte és rányomta az ajtót az egyik eladóra, akit helyben halálra tapostak.

A Black Friday azonban egyre inkább veszít jelentőségéből, és már kevésbé számít a karácsonyi bevásárlási időszak kezdetének. Az amerikai áruházláncok már a hálaadás előtt elkezdik az akcióikat, és egyre többen vásárolnak online, így tavaly 6 százalékkal csökkent a hálaadási hétvégén az üzletekben vásárlók száma az Egyesült Államokban. A Reuters hírügynökség az amerikai kiskereskedelmi szövetség adataira hivatkozva írja, hogy tavaly csaknem harmadával, 102 millióra csökkent a hálaadási hétvégén vásárlók száma az Egyesült Államokban a 2012-es 147 millióról.

A Reuters és az Ipsos 1639 felnőtt körében végzett online közvéleménykutatása szerint 63 százalékuk nem tervezi, hogy vásárolna az idei Black Friday alkalmával, míg 32 százalékuk a karácsonyi vásárlás felét szeretné elvégezni ekkor. Magyarországon szinte minden nagyobb üzletlánc megszervezi a saját akciós napját november közepe és vége tájékán, de rengeteg kisebb online és hagyományos üzlet is készül akciókkal. A CIB Bank várakozásai szerint idén akár duplájára is emelkedhet az online áruházak forgalma pénteken. A bank saját, tavalyi statisztikái alapján a fekete pénteken csaknem közel 81 millió forintra ugrott a napi online kereskedelemi forgalom az átlagosnak számító 46,4 millió forintról. A 2015-ben elért napi 6500 tranzakcióval szemben a Black Friday 10,9 ezret generált a CIB Banknál, az átlagos kosárérték pedig tavaly meghaladta a 7400 forintot – írták.

A Millward Brown piackutató idei reprezentatív felmérései szerint a magyar vásárlók kifejezetten akcióvadászok, még ha megengedhetik maguknak a drágábbat, akkor is inkább akciós termékeket vesznek; 72 százalékuk már hallott a Black Friday-ről. A Media Markt és az NRC Marketingkutató felmérése szerint az idén a tavalyinál többen tervezik az akciós vásárlást, átlagosan 27 ezer forintot szánnak erre. A kutatás szerint a vásárlók még kevésbé az ünnepekre készülnek, a vásárlást tervezők 56 százaléka magának szeretne egy-egy műszaki cikket, 53 százalékuk 20 000 forint alatti vásárlást tart elképzelhetőnek.

Minden évben november utolsó péntekjén tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot. Az először 1992-ben, Kanadában meghirdetett esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyasztói társadalom problémáira, arra kérik az embereket, hogy ezen a napon egyáltalán ne vásároljanak.

Forrás: MTI

 

Süllyed egy uszály a bajai Duna-hídnál, Hajózárlat

Süllyed egy hetven méter hosszú és nyolc méter széles uszály a bajai Duna-híd lábánál – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-t.

12:48 Frissítve!

Egy román lobogó alatt közlekedő tolóhajó nekiütközött hat úgynevezett bárkával kedd reggel a bajai Duna-hídnak, ennek következtében az egyik bárka elsüllyedt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ügyeletes szakértője a híd térségére teljes hajózárlatot rendelt el – tájékoztatta a hatóság az MTI-t.

A közlemény szerint a Merkur 308 tolóhajó elsüllyedt bárkája több mint ezer tonna búzát szállított, és a Türr István híd bal parttól számított második pillérének nekiütközve úgy süllyedt el, hogy egy része a víz felett maradt. A balesetben senki sem sérült meg, a bárka matrózát kimentették.

A hajók a Nemzeti Közlekedési Hatóság által – az 1478-as és az 1486-os folyamkilométer közötti szakaszra – elrendelt zárlatról a NAVINFO Rádión keresztül folyamatosan értesülnek. A híd üzemeltetőjének szakembere az előzetes szemle után jelezte, hogy az elsüllyedt bárka veszélyeztetheti a híd pillérét, így az NKH kötelezte a román céget a kiemeléssel kapcsolatos intézkedés haladéktalan megkezdésére. A hajózási hatóság és a vízügyi igazgatóság szakemberei a hajóforgalom számára a hajózási jelzések áthelyezésével próbálják meg mielőbb biztosítani a szabad hídnyílásokban történő áthaladást – áll a közleményben.

Az esetről a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem tájékoztatta kedd reggel az MTI-t, jelezve, hogy süllyed egy hetven méter hosszú és nyolc méter széles uszály a bajai Duna-híd lábánál. A bajai hivatásos tűzoltók kishajóval szálltak vízre, hogy átvizsgálják a vízi áruszállítót, de azon senkit nem találtak.

Forrás: MTI

 

Madárinfluenza – minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai körzetben

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében, mivel Kiskunmajsa közelében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma új állományból is kimutatta a vírust.

A Nébih az MTI-vel szombaton közölte: az országos főállatorvos döntése alapján minden állatot leölnek, függetlenül attól, hogy az állományok fertőzöttek-e. Az intézkedés több tízezer állatot érint, a hatóság az érintett állattartókkal felvette a kapcsolatot. A gazdák állami kártalanításban részesülnek.
A betegség terjedésének megakadályozása érdekében kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal történő érintkezés lehetősége. Korábban az egész országra kiterjedően elrendelték a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. A rendelkezés nem egyedülálló Európában: a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel hasonló döntést hozott Németország, Ausztria, Hollandia és Franciaország hatósága is, valamint Lengyelország, Dánia, Horvátország és Svájc is.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.
A vírus miatt már több Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett magyarországi megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr.

A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

Forrás: MTI

Finom támogatás

Szaloncukor támogatás
Finom támogatás

Finom támogatás – ezzel a szlogennel saját márkás szaloncukrot dob a piacra a Magyar Vöröskereszt. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco Magyarország hipermarketekben lehet megvásárolni.

A forrásbővítés új formájával jelentkezett tavasszal a Magyar Vöröskereszt, amely a hazai karitatív szervezetek közül elsőként vágott bele kereskedelmi tevékenységbe, sajátmárkás termékek forgalmazásával. A vállalkozást azzal a céllal hívták életre, hogy az adományok mellett kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz jussanak, melyet a kevésbé támogatott tevékenységeikre fordíthatnak. Emellett az emberek figyelmét is szeretnék ráirányítani az adományozás új formájára, arra hogy a termékek közötti tudatos választásukkal segíthetik a legnagyobb hazai humanitárius szervezet munkáját.

Az új kereskedelmi modell felállításával népszerű és keresett termékek árusításába kezdett a Magyar Vöröskereszt. Tavasszal zseb- és fejlámpákat dobtak piacra gyártó, forgalmazó és kereskedelmi partnerekkel üzleti alapon együttműködve. A lámpákat a Media Marktban lehet megvásárolni az év végéig, hamarosan pedig országszerte közel 100 hazai villamossági és műszaki kiskereskedelmi üzlet is árusítani fogja azokat. A lámpák a harmadik hónaptól kezdve nyereséget termeltek, az eddig eladott 800 termék után többszázezer forinttal bővült a Magyar Vöröskereszt szabadon felhasználható anyagi erőforrása, amelyet a katasztrófavédelmi tevékenységük fejlesztésére fognak fordítani, amelyhez egyébként maguk a termékek is köthetőek.

A „látható támogatás” szlogennel és a Magyar Vöröskereszt logójával márkázott elemlámpák után az ünnepi szezonra tekintettel, szaloncukorral bővül a sajátmárkás termékek köre. A szlogen ezúttal „finom támogatásra” módosul.  A szaloncukrok zselés ízűek lesznek, különlegességük, hogy a Szerencsi Bonbon Kft. egyedi receptúrája szerint készülnek majd málnás, narancsos és citromos ízben, 70% kakaótartalmú étcsokoládéval bevonva. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. Az egyedi, még gyümölcsösebb ízű szaloncukrok klasszikus piros csomagolást kapnak, ami az ünnephez és a karitatív szervezet színvilágához egyaránt illeszkedik. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco hipermarketekben lehet megvásárolni.

Forrás: Vöröskereszt

Decemberig fizethetünk a régi 20.000 Ft-ossal

A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-i határnappal bevonja a régi, 2015 előtt kibocsátott 20 000 forintos bankjegyeket, így azt követően azok a készpénzes vásárlások során már nem lesznek használhatóak. 2017. január 1-től kizárólag a 2015 decemberétől kibocsátott, megújított 20 000 forintos bankjegyek maradnak – törvényes fizetőeszközként – a készpénzforgalomban.

20000 Ft-os
20.000 Ft-os bankjegy, MNB

A 20 000 forintos bankjegyek cseréje – a körültekintő jegybanki előkészítésnek köszönhetően – kedvező ütemben, zökkenőmentesen halad, jelenleg e címlet forgalom-ban levő állományának már közel 75%-át a megújított bankjegyek teszik ki. Fontos azonban, hogy a régi 20 000 forintos bankjegyek a bevonási határnapot követően sem veszítik el értéküket. A hitelintézetek és a posta 2019. december 31-ig, a jegybank pedig a bevonástól számított húsz évig – 2036 decemberének végéig –díjmentesen váltja át törvényes fizetőeszközre a forgalomból bevont 20 000 forintos bankjegyeket.

Forrás: MNB