Viharjelzés a Tisza-tónál

Szombaton 0 órától  működik a viharjelző rendszer a Balatonnál, a Velencei-, a Fertő- és a Tisza-tónál – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken közleményben az MTI-t. A viharjelző állomások, illetve az általuk leadott jelzések hagyományosan április elejétől szeptember végéig teszik biztonságosabbá százezrek nyaralását – közölte az OKF.

A tájékoztatás szerint, a nagy tavaknál működő viharjelzőrendszer két veszélyjelző fokozatban működhet, a rendszer minden esetben a kedvezőtlen időjárási körülményeket megelőzően élesedik.

Ha egy órán belül a szél eléri a 40 kilométer/órás sebességet, automatikusan életbe lép az elsőfokú viharjelzés. Ilyenkor percenként 45, sárga fényű felvillanás jelzi a vízben és vízparton tartózkodóknak a veszélyt. Elsőfokú jelzés esetén úszni, csónakázni, vagy a vízen bármilyen más sporteszközzel tartózkodni csak a parttól számított 500 méteren belül szabad.

Ugyanakkor, ha 60 kilométer/órás, vagy annál erősebb szél várható, másodfokú viharjelzés lép életbe. Ebben az esetben a viharjelzőlámpák percenként 90-szer villannak fel. Ilyenkor tilos úszni, fürdőzni, továbbá tilos csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni – magyarázza a katasztrófavédelem.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az érdeklődők bármikor tájékozódhatnak a viharjelzőrendszer állomásainak működéséről, az aktuális riasztási fokozatókról a katasztrófavédelem weboldalán. Azt ajánlják mindenkinek, hogy a szabadidős programok tervezésénél  vegyék figyelembe a viharjelzőrendszer figyelmeztetését, baj esetén pedig hívják a 112-es segélyhívó számot! – tartalmazza az OKF közleménye.

Forrás: MTI

A nyárra elkészül a gabona-feldolgozó Tiszapüspökiben

Várhatóan a nyárra elkészül a Tisza-TK Projekt Kft. mintegy 45 milliárd forintos beruházással épülő gabona-feldolgozó gyára Tiszapüspöki határában – közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel. Zahola-Pollák Vanda elmondta: a társaság már megkezdte az évente 530 ezer tonna kapacitású feldolgozó üzem ellátásához szükséges kukorica felvásárlását.

A termékek teljes egészében magyar alapanyagból készülnek majd – tette hozzá. Az ügyvezető tájékoztatása szerint az építkezés a tervnek megfelelően halad. A területen naponta körülbelül 1500 ember dolgozik, a beruházáshoz kötődő több száz vállalkozás közül a hazai beszállítók aránya megközelíti a 70 százalékot – húzta alá. A teljes egészében magyar tulajdonú Tisza-TK Projekt Kft. zöldmezős beruházásának alapkövét egy éve tették le, a kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű projektet a kormány 9,2 milliárd forinttal támogatta. A vállalat a felvásárolt GMO-mentes magyar kukoricából élelmiszeripari alapanyagokat, ezen belül is a legmagasabb minőségű alkoholt, izocukrot, étolajat állít majd elő. Jelentős lesz az állattenyésztési célokra gyártott GMO-mentes takarmányalapanyag-termelés is.

Az új gyár stabil, hosszú távú keresletet biztosít a kukorica és a biomassza számára. A társaság 55 milliárd forintos éves árbevétellel számol, amelynek 75 százaléka a tervek szerint az exportpiacokról származik majd. Az ügyvezető jelezte: időarányosan halad a Tisza-TK Projekt Kft. által teremtett 550 új munkahely feltöltése is. A Szolnokhoz közeli Tiszapüspöki határában épülő telephelyen már 320-nál több saját alkalmazottat foglalkoztatnak. Többségük a környék településein él, ám a cég ösztönzi és lakhatási támogatással segíti azokat is, akik az ország távolabbi pontjairól költöznek a gyár közelébe – tette hozzá.

Forrás: MTI

Bábszínházi világnap – Eredettörténettel ünnepel a kecskeméti Ciróka Bábszínház

Egy vogul népmesék felhasználásával készült eredettörténettel ünnepel a kecskeméti Ciróka a bábszínházi a keddi világnapon – tájékoztatta az intézmény igazgatója hétfőn az MTI-t.

Kiszely Ágnes elmondta: az Égigérő Mesefa első virága: Medve-ének című előadás egy színházi “sámánjáték”, amely az első pillanattól kezdve rabul ejti a nézőket. Kiemelte: a “meseszertartás” során dallal, verssel, zenével és életre kelt bábokkal lehetnek szemtanúi a világ teremtésének, a kismedve csillagkép földre szállásának, földi utazásának, majd dicsőséges visszatérésének a határtalan égboltra. A történetet egy vogul mondából G. Szász Ilona írta, míg rendezője Rumi László. A kismedve kalandjai Krucsó Júlia Rita előadásában kelnek életre, Rozs Tamás zeneszerző dallamait pedig Kormos Zsolt szólaltatja meg különféle hangszereken.

Az előadás főhőse egy kíváncsi kismedve, amely a szigorú atyjától, a Világügyelő Nagymedvétől elindul, hogy megismerje a földi világot. Az igazgató szerint a darab zenei világa mellett a látványa is figyelemreméltó, hiszen az elemek újra és újra átalakulnak, megjelenítve a mackó kalandjainak helyszíneit és szereplőit. Mint mondta: az előadás legfőbb üzenete a játék szeretete.

A bábszínházi világnap alkalmából műsorra tűzött előadás kedden 17 órától korhatár nélkül, regisztrációs jegy váltásával nézhető meg.

Forrás: MTI

Több mint kétszáz éves biblia került a tiszaderzsi gyűjteménybe

Egy több mint kétszáz éves, 850 oldalas, 1805-ből származó Károli-féle kiadással gyarapodott a tiszaderzsi református templomban található Bibliamúzeum, ahol csaknem 600 kötetet őriznek.

Fodor Gusztáv református lelkész-igazgató, a gyűjtemény megálmodója és életre keltője az MTI-nek elmondta: az 1805-ös kiadás adományozója egy budapesti nyugalmazott baptista pszichológus. Hozzátette: a bőrkötéses könyvben kézzel írt, háromoldalas, 1807-től kezdődő vésztői helytörténeti anyag is található. A Biblia értékét növeli, hogy az első és hátsó oldalakon, a szépen kalligrafált betűkkel sűrűn teleírt sorokból teljes családtörténet bontakozik ki. A Fazekas-család 1779-ig visszanyúló, évszázadokon átívelő történetéből kiderül, hogy az első tulajdonos, Fazekas Sándor 1816-ban Békésen vásárolta a kötetet. Betekintést kaphat az olvasó a korszak fontosabb eseményeibe, de a gazdákat sújtó természeti csapásokat is lejegyezték – közölte az igazgató. Fodor Gusztáv szerint a korábbi tulajdonosok a Szentírást értőn olvasó emberek lehettek, hiszen a számukra fontos, “őket megszólító” bibliai idézetekről is feljegyzést készítettek. Igazi kuriózumnak számítana megtalálni a család leszármazottjait – fűzte hozzá.

A lelkész-igazgató elmondta: a gyűjtemény szempontjából nem a mennyiség a fontos, inkább kuriózumokat keresnek. Így például nagyon büszke a közelmúltben érkezett kínai nyelvű Bibliára, de az amerikai hadsereg egyik felderítő alakulatánál rendszeresített kiadványra is. A tiszaderzsi bibliagyűjteményt több mint két évvel ezelőtt alapította a helyi református gyülekezet. A legnagyobb ritkaságokat a Magyar Bibliatársulat küldte, de érkeztek különlegességek a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Délvidékről is. A Károlyi-biblia (protestáns gyakorlatban: Károli-biblia) avagy vizsolyi biblia a legrégibb fennmaradt (és ma is használt) teljes, magyar nyelvre lefordított Biblia. A fordítást Károlyi Gáspár és lelkésztársai végezték, a könyv kinyomtatásában pedig Mantskovits Bálint nyomdász segédkezett. 2015. januárjában a vizsolyi biblia bekerült a hungarikumok közé.

Forrás: MTI

 

Fűszerpaprikát nemesít uniós támogatással az Univer

Fűszerpaprika nemesítését és kertészeti technológia fejlesztését végzi a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) pályázatán elnyert 531 millió forint vissza nem térítendő támogatásból az Univer Product Zrt. konzorciumi partnereivel – tájékoztatott a cég hétfőn.

Univer logóA 755,5 millió forint összköltségű program 2020. áprilisára fejeződik be, az Univer konzorciumi partnerei a Szent István Egyetem, a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. és a Debreceni Egyetem. A tájékoztatás szerint a fejlesztés célja olyan fűszerpaprika fajták előállítása, amelyek rezisztensek a baktériumokkal szemben. A nemesítéssel előállítandó új fajtasor az Univer ételízesítők megfelelő alapanyag-ellátását biztosítja.

A projekt során emellett olyan új, ipari paradicsom és fűszerpaprika termesztéstechnológiát dolgoznak ki, amely a változó klimatikus viszonyok között képes az ipar igényeinek megfelelő alapanyag biztosítására, olyan öntözési technológiát, amely az öntözővíz mennyiségét optimalizálja, illetve előállítanak kifejezetten a paprika és paradicsom termesztési igényeihez igazodó mikrobakészítményt, amely a termésmennyiségen túl elsősorban a beltartalmi értékeket képes növelni.

A projektnek köszönhetően a konzorcium tagjai összesen 28 kutató-fejlesztői munkahelyet tudnak megőrizni, és további 3 új munkahelyet teremtenek – közölték.

Forrás: MTI

A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz árbevétele 15 milliárd forinthoz közelített tavaly

A Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. 344 millió liter ásványvíz forgalmazásával 14,8 milliárd forintos árbevételt ért el 2016-ban – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

Szentkirályi-Kékkúti ásványvízA cég piaci részaránya 0,5 százalékponttal nőtt, 36,2 százalékos volt annak ellenére, hogy a hűvösebb nyár miatt tavaly mérséklődött a kereslet. Hozzátették, hogy a palackozott vizek eladása globálisan is nőtt, amit a társaság az egészségtudatos életmód terjedésével magyaráz. A közlemény utalt arra is, hogy a két ismert magyar ásványvízvállalat, a Szentkirályi és a Kékkúti jogilag is egyesült 2016-ban, valamint számos termékfejlesztést hajtott végre.

Forrás: MTI

Milliárdos fejlesztésbe kezd a Kunplast-Karsai Zrt.

Kiskunfélegyháza Kunplast-KarsaiZrt.
Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára (k), Karsai Béla, a Karsai Holding elnök-vezérigazgatója (b) és Alter Róbertné vezérigazgató a Kunplast-Karsai Zrt. épülő üzemcsarnoka előtt Kiskunfélegyházán 2017. március 9-én. A műanyag-feldolgozással, fémmegmunkálással és szerszámgyártással foglalkozó cég kiskunfélegyházi üzemében 1,39 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre, amelyet az NGM 692 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít. MTI Fotó: Ujvári Sándor

A  Kunplast-Karsai Zrt. 1,39 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre kiskunfélegyházi üzemében, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium 692 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít. A műanyag-feldolgozással, fémmegmunkálással és szerszámgyártással foglalkozó cég támogatásáról szóló okiratot csütörtökön délelőtt adta át Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta: a magyar gazdaság előrejutásában a legfontosabb szerepet azok a vállalkozások töltik be, amelyek megfelelő szakmai háttérrel és folyamatos innovációval, termékfejlesztéssel képesek alkalmazkodni a piaci igényekhez.

A kiskunfélegyházi Kunplast-Karsai Zrt. ezek közé sorolható, hiszen nagyban hozzájárult a magyar gazdaság töretlen fejlődéséhez – tette hozzá.     Mint mondta, a versenyképesség erősítése és a növekedés ütemének gyorsítása szempontjából Magyarország kedvező helyzetben van, mivel a gazdaságpolitika évek óta ezekre fókuszál.     Beszélt arról is, hogy a kormány a gazdaságfejlesztés területén arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gazdaság szereplőinek fejlődését, versenyképességük megtartását a szabályozás eszközeivel, a forrásokhoz való hozzáférés megkönnyítésével és a növekedést támogató programok megvalósításával segítse.     Az államtitkár kiemelte: Magyarország egyik legjelentősebb műanyag-feldolgozó vállalata hosszú évek óta stabilan működik. A gyár 220 főt foglalkoztatva Kiskunfélegyháza legnagyobb munkáltatójának számít.

Karsai Béla, a Karsai Holding elnök-vezérigazgatója szerint a  beruházás, a gyár jól képzett munkatársai, valamint a cég partnereinek bizalma együttesen teszi lehetővé a magyar tulajdonban lévő Kunplast-Karsai Zrt. további fejlődését.  Alter Róbertné, a kiskunfélegyházi Kunplast-Karsai Zrt. vezérigazgatója elmondta: a beruházás eredményeként egy új, a kor követelményeinek megfelelő üzemcsarnokot építenek, melyben új, robotizált fröccsöntőgépeket helyeznek üzembe, és korszerűsíthetik szerszámüzemüket is. A fejlesztés révén további 20 fővel bővül a vállalat dolgozóinak száma.  A kiskunfélegyházi Kunplast-Karsai Zrt. nettó árbevétele 2016-ban 2,829 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 2,594 milliárd forint volt. Az árbevétel nagyobb része belföldi értékesítésből származik. A vállalat adózott eredménye 2015-ben 210 millió forint volt, míg 2016-ban az adózás előtti eredménye 347 millió forint.

Forrás: MTI

Tejhasznú bivalyok tartására toboroz gazdákat az Italiagro Kft.

A mezőtúri Italiagro Kft. tejhasznú bivalyok tartására toboroz gazdákat, akikkel hosszú távú partneri viszonyt alakítana ki.

Takács Zoltán, cég tanácsadója az MTI-nek elmondta: a hamarosan induló Fiatal Gazda Pályázat (VP2-6.1.1-16) forrásainak igénybevételére ösztönzik a fiatal mezőgazdasági termelőket. Ehhez szakmai támogatást nyújtanának, segítenének a leendő bivalytartóknak a pályázat elkészítésében, és a tartáshoz is szakmai tanácsadást adnának. A mintegy 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást elnyerő pályázók számára a tejtermelő bivalyokat a cég szerezné be. Az általuk támogatott állattartásra Mezőtúr 50 kilométeres körzetében látnak egyelőre lehetőséget. Az Italiagro Kft. azt ígéri emellett, hogy a gazdáktól a megtermelt bivalytejet öt éven keresztül garantált, szerződéses áron felvásárolja, és saját gépjárművel naponta elszállítja.

A kezdeményezéssel az Italiagro Kft. egy új, hazai állattenyésztési ágazat meghonosítását és elterjesztését kívánja előmozdítani – hangsúlyozta Takács Zoltán. Az olasz-magyar tulajdonú Italiagro Kft. jelenleg egyedüliként foglalkozik tejhasznú bivalyok tenyésztésével Magyarországon. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron lévő tejtermelő bivalytelepet a cég a helyi önkormányzattal közösen működteti.  A mintegy 330 millió forintos beruházással kialakított telepet tavaly májusban adták át. Jelenleg a növendékekkel együtt 74 bivalyt gondoznak a telepen, később 250-300-ra akarják növelni az állatok számát. A vállalkozás a nagy tejhozamra szelektált mediterrán olasz bivalyfajta behozatalával a bivalytej magyarországi termelését, feldolgozását, illetve magas hozzáadott értékű tejtermékek, sajtok előállítását tűzte ki célul. A tejből készülő sajt gyártása hamarosan indul a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium tangazdaságában.

Forrás: MTI