Bukfencezik és fogat mos, majd az esti mese után ágyba bújik Paprikajancsival. – 1963. április 15-én, húsvét hétfőn jelent meg először a televízió-képernyőkön a tévémaci az esti mese szignáljaként. Megalkotását hosszadalmas előkészítés előzte meg – az azonban bizonyosan nem fordult meg az alkotók fejében, hogy több mint fél évszázadot megél.
Generációk nőttek fel a tévémacin, mely olyan emblematikus figurává vált, amihez hasonlót alig találni: ismertsége és népszerűsége legfeljebb Mátyás királyhoz és Petőfihez fogható.
A tévémaci figuráját és kerettörténetét eredendően azért találták ki a szerkesztők az Esti mese elé, mert azt akkoriban még egyszerűen csak felolvasták a bemondók (Takács Marika, Tamási Eszter, Balogh Mari), és a mesékhez semmilyen képi illusztráció – sem rajzfilm, sem bábos – nem volt. Szerették volna vonzóvá tenni a műsort a gyerekek számára valamilyen érdekes látványelemmel, ami jól beazonosítható és szerethető szignáljává válik az Esti mesének. Ez az úgynevezett főcím a műsorok elején (és esetleg végén) azt a célt szolgálja, hogy mintegy keretként jelezze a rendszeres program kezdetét, otthonos ismerősségével még vonzóbbá téve azt. A tévé Gyermek és Ifjúsági Főosztályának szerkesztői már korábban felismerték, hogy a báb mint vizuális meseeszköz nagyon jól adaptálható televíziós célokra, mivel nemcsak egyszerűen történetmesélésre kiváló mozgatható volta miatt, de a közeli felvételeknek és a kedvezőbb technikai körülményeknek köszönhetően a bábszínházhoz képest jóval több lehetőség rejlik benne. Tudták: ebben kulcsfontossága van annak, hogy sikerül-e igazán kifejező és szerethető figurát létrehozni. A tévémacin kívül több ötletet is vizsgáltak, de végül a fogmosó mackóra esett a választás; többek között azért, mert az ötletgazdák szerint a gyerekek szeretik a játékmackót és szívesen alszanak vele, a fogmosás sztorijával pedig szerették volna az esti lefekvésre és annak kötelező szertartásaira nevelni a gyerekeket.
A legelső macifigurát még évekkel korábban Kende Márta grafikus és Bálint Ágnes gyermekműsor-szerkesztő, a forgatókönyv írója együtt kísérletezte ki, de végül ez soha nem került műsorba, és sajnos fénykép sem maradt fenn róla. Több próbaverzió után az MTV makettműhelyében készült el a képernyőre kerülő végleges változat a tervező Lengyel Zsolt és a kivitelező-animátor Köber Tibor munkája nyomán. Teste drótos ólomvázra épült, így hajlítható volt, és a mozgását kockáról kockára tudták változtatni. A hasát kitömték, majd filccel borították. a feje pedig fagolyóból készült. Ami pedig a legtöbb néző számára szinte hihetetlen: a maci magassága nem éri el a 15 cm-t, bútorai pedig gyufásskatulya méretűek.
Ez a kissé bumfordi, esetlen mozgású, kedves arcú mackó valóban annyira jól sikerült és belopta magát az emberek szívébe, hogy bár az évtizedek alatt volt rá néhány próbálkozás, hogy végleg eltávolítsák a tévéből, a nézői felháborodás mindannyiszor visszakövetelte a képernyőre. Jól jellemzi kultuszjellegét, hogy egy előre eltervezett tudatos koncepció (ma úgy mondanánk: brandépítés) részeként 1980-ban még Farkas Bertalan is felvitte magával az űrbe, és onnan élő kapcsolásban olvasott tévémacival mesét. Külön kuriózum ezzel kapcsolatban, hogy az akkori tervező hat hétig tanulmányozta Szovjetunióban az asztronauták szkafanderét, és annak pontos mását készítették el a tévémaci számára külön erre az alkalomra.
A tévémaci és az egész „főcím” népszerűségéhez szorosan hozzátartozik az emblematikussá váló zene, nincs olyan ember ma Magyarországon, aki már első taktusairól ne ismerné fel a jellegzetes fagottbrummogást. Pécsi József fagottra, klarinétra és zongorára írt etűdjének részlete korábban a „Dörmögő Dömötör” című rádióműsor zenéje volt, de telitalálat volt átemelni a tévémaci főcímzenéjévé.
Persze azért idővel, bármennyire is úgy szerették tévémacit kicsik és nagyok, ahogy és amilyen volt, eljárt felette az idő, és ezért időről időre némi fazonírozáson esett át ő maga és a bútorzata is, néhány alkalommal pedig teljesen új bábra cserélték le. A legelsőhöz hasonló hosszú sikert az 1983-as Foky Otto-féle változat élt meg, melyet Szabó László faragómester készítette el természetes marhavérből készült parafából.
Sok felnőttben felmerül a kérdés: hány éves és milyen nemű tévémaci? Hiszen olyan dolgokat csinál – önállóan fürdik, egyedül néz tévét és megy aludni stb. –, mint a felnőttek, ugyanakkor Paprikajancsival alszik, és minden tekintetben mégis inkább gyermeki. A neméről már nem is beszélve: a bábfigura kialakítása semmilyen nemi jellegzetességet nem mutat, teljesen semleges ebből a szempontból. Az első maci azonban csipkés bugyit viselt, így ez többek számára azt sugallta, hogy inkább lány, ám a későbbi verziók ruházata és megjelenése kicsit inkább fiúsnak mondható. Az igazság pedig az, hogy a tévémaci megalkotói szándékosan nyitva hagyták ezeket a kérdéseket, bízva a gyermeki lélek fantáziájában és érzelmi azonosulásában, mellyel olyannak képzeli el és szereti a macit, amilyennek ő szeretné látni. A többi pedig legyen a felnőttek problémája.
Felhasznált forrás:
A tévémaci tudatformáló szerepe, Médiakutató
Fotó: MTV
