Bevezetés az ergonómiába – a szakterület fejlődése 1980 óta

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunk ergonómiai blokkjában elérkeztünk az utóbbi fél évszázad idevágó változásainak, egyben az ergonómia jelenkorának a témájához.

                   Az 1980-as évek folyamán az „ergonómia” kifejezés már köznyelvivé vált, egyfajta társadalmi integráció mutatójaként, olyannyira, hogy az ergonomikus jelleg széles érvényű reklámértéket is felvett, illetve szokásszerűvé vált az, hogy egy-egy termék olyan tulajdonsági plusznak köszönheti sikerét – a hasonló árú és műszaki képességű konkurens termékekhez képest –, amely az ergonómia és a design közös, egybefüggő többleteként írható le. Ugyanakkor épp ebben az évtizedben ütközött ki az eddigieknél feltűnőbben, kiáltóbban   az ergonómiai szemlélet elterjedtségének globális egyenetlensége, vagy akár a fejlett világon belüli, egyes tevékenységi részterületeket illető hátramaradottsága.  Baleseti jellegű tömegkatasztrófák a ’80-as években értelmeződtek először a széles közvélemény számára úgy, mint az ergonómia semmibevételének következményei.

                   Szintén az 1980-as évek – az évtizednek inkább már a vége felé – lendült meg a számítógép-használat tömegesülése. (A Szilícium-völgyben, Palo Altóban nem kizárólag hardverfejlesztéssel foglalkoztak, például ott dolgozták ki papíralapú kiadványok formázása számára a Quark X Press tördelőprogramot. Ez 1987-ben történt, majd 1990 derekára már el is törlődött világszerte a korábbi ofszet-technikájú sajtó bő kétharmadnyi része: a „sajtómunkások” együttese a PC-kre leghamarabb átálló foglalkozási vonulatok egyikét képezte.) A technikai fordulat nyomán felélénkültek a megelőzőleg lassabban terjeszkedő-mélyülő, most aktuál-tematikailag is gazdagodó kognitív ergonómia vizsgálódásai. Olyan mentális jelenségek/folyamatok, mint a memória működése, a puszta érzékelésnél magasabb szintre mozduló észlelés, a következtetés és érvek előállítása, valamint az munkavégzés-közbeni észlelésekre adott motoros (értsd: mozgásos, testiesülő) válaszok gyors megtervezése,  eddig is tárgyai voltak az ergonómiai figyelemnek, most azonban a digitális felhasználói felületek nagy szaporulata, a közvetlenül humán természetű és a mesterséges intelligencia összekapcsolásának ugrásszerűen megnövekvő terepe a ’90-es évek során a kognitív kompatibilitás fogalmát is átszabta.

                   Amint 2000 táján már haladott volt, úgy azóta is folyamatosan halad az úgynevezett intelligens termékek extenzív és intelligencia-fokozati hódítása, a termékbiztonsági, környezetvédelmi és a humán-egészségi szempontok súlynövekménye mellett.  Noha az ergonómiai tervezésbe és értékelésbe a termékfelhasználói sokaság egyre jelentősebb része vonódik be (participáció), a fejlődés ellentmondásos maradt. Például, míg a képernyő és a szem (vagy a mobiltelefon és a fültőmirigy, illetve az agy) fizikai-fiziológiai viszonya nem lett megnyugtatóbb, mint húsz éve volt, a speciális egyéni és rétegigények sokat nyertek az egészségvédelemben.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo
Bevezetés az ergonómiába – a kifejezés eredete

Bevezetés az ergonómiába – szakterületi ágak

Bevezetés az ergonómiába – a szakterület korai fejlődése

Bevezetés az ergonómiába – a szakterület haladott fejlődése

(X)
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával

Bevezetés az ergonómiába – a szakterület haladott fejlődése

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban a legutóbbi alkalommal a tudományos szintű ergonómia korai fejlődéséről írtunk; ez a szakasz 1960 körül ért véget. A ’60-as évekbeli, ide vonatkozó változás abban mutatkozott meg, hogy felülkerekedett a rendszerelméleti megközelítés, és a komplexen értelmezett munkakörnyezeti humanizálás törekvése.

                  Az ember–gép–környezet-rendszer optimalizálásának már csak a fogalmát is időigényes volt kialakítani, hiszen ehhez előbb el kellett végezni – igen körültekintően – a kölcsönható rendszerelemek   számbavételét, és ezeket az elemeket is elemezni, megvizsgálni rész-összetevőiket. Ugyanakkor a humanizációs törekvés eleve a munkahatékonyság javuló tendenciájának opciójával értelmeződött, az eredményesebb munkavégzés törekvésének a keretébe illeszkedett, vagyis a munkafeladatok megkövetelte feltételek megszabásán belül kellett felmérni a munkavégző személy(eke)t körülvevő fizikai, kémiai, biológiai, pszichológiai, szervezeti, társadalmi és kulturális tényezőket, ezek ténylegességének kedvező módosítási lehetőségeit. Az ergonomikus munkarendszert éppúgy alá kell vetni validációnak és verifikációnak (a minőségbiztosítás és az igazoló minőség-ellenőrzés analitikus módszereinek) mint valamely terméket vagy szolgáltatást. Egy jól igazolódó, közérzetjavító munkarendszerben nem csak úgy adódnak-eltűnnek a munkakörök, hanem megtervezésük a normális, amely gördülékennyé is válik, és az ergonómia a munkakör-tervezést is meghatározza.

                  Természetszerűleg már a ’60-as években kitűnt, hogy egy-egy kidolgozott ipari munkarendszer (vagy hasonló szemléleti elvű katonai, űrkutatási működési rendszer) mintájára megalkothatók és megalkotandók ergonomikus oktatási kontextusú rendszerek is, amint persze létrehozhatók közéleti érdekeltségű vagy éppen szabadidős tevékenységeket adjusztáló ilyenféle rendszerek is.

                Az 1970-es évek meghozták egyrészt az ergonomikus szemlélet immár mérhetőbbé váló valóságos kiterjesztését a munkarendszereken túlra, másrészt a munkavállalói érdekképviseletek felerősödésén át felgyorsították az ergonomikus munkarendszerek jogi előmenetelét, és 1977-ben Svédországban megszületett a fejlett világ első direkten komplex-munkakörnyezeti tárgyú törvénye. A termék-ergonómiában megnövekedett a piac szerepe: a piaci feszítőerő-növekmény előhívta a vásárlóerő szempontjából is rétegspecifikus ergonómiai megoldások virágzását (az ilyen megoldások jelentős hányada aztán idővel „alábbszáll”, szélesebb köz-elérhetőségűvé válik).

                Következő írásunkban folytatjuk rövid történeti áttekintésünket.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Előző írások:
Bevezetés az ergonómiába – a kifejezés eredete

Bevezetés az ergonómiába – szakterületi ágak

Bevezetés az ergonómiába – a szakterület korai fejlődése

(X)
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával

Bevezetés az ergonómiába – a szakterület korai fejlődése

Anfineo HungaryFolytatva az Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunk első tematikus blokkját, mostani írásunkban az ergonómiai szakterület történeti kibontakozását kezdjük áttekinteni.

               Bár természetesen a modern kort megelőzően is létezett olyasmi, amit ma ipari formatervezésnek mondunk, és akkor is zajlottak ilyen célú kísérleti munkálatok, sokszor nem is minden ergonómiai érzék nélkül, ám amíg bizonyos tervezési szempontok tudatos, célzatos szisztematizálása nem történt meg, addig csak az ergonómia előkészítő idejéről vagy naiv korszakáról beszélhetünk, márpedig a jelzett szisztematizálás Jastrzębowski úttörése után csaknem száz évvel, a II. világháborút követően vette határozott kezdetét. Még a ’40-es éveken belül előállt New Yorkban az első címzetesen ergonómiai kutatótársaság, megjelent az első szakszerű kézikönyv és az új tudományág korai folyóirata is, majd az ’50-es években laboratóriumok létesültek az ergonómiai szempontrendszer tökéletesítésére. Első nemzetközi társaság (IEA): 1957; első szakági világkongresszus (Stockholmban): 1959.

              Noha az 1949-es alap-kézikönyv kísérleti pszichológiai műnek minősítette önmagát, vagyis nyomatékosan jelezte, hogy a termékelőállító gépek dolgában az emberi tényezőt nem pusztán biomechanikailag és idegfiziológiailag értelmezi (sőt, még azt is prognosztizálta a könyv, hogy az ergonómiai szemléletben előbb-utóbb erőre kap a szociologikus dimenzió is), az első másfél évtizedet, tehát az 1960-ban lezáruló időszakot mégis az antropometriai ismerethasznosítás lendülete, illetve a végtagok/ujjak szenzomotoros kompatibilitása iránti érdeklődés határozta meg ebben a kutatási-tervezési szakmában. Mondhatjuk, az ergonómia biztosan teherbíró gyakorlati megalapozásaként még a „fogantyúk és skálák ergonómiája” dominált, bevonva inspirációs bázisainak körébe az üzemi munkatevékenység dolgában is relevánsnak ítélt háborús tapasztalatokat (az ipari munkagépeket illető fejlesztési eredmények aztán visszahatottak a katonai szférára, a megújuló katonai műszaki felszerelések – nem csupán a közvetlen fegyverek – egyre jobb kezelhetőségére, karbantarthatóságára, használatuk egyre jobb kitanulhatóságára). A ’60-as évekre az újonnani gyártású gépeknek, géprészeknek nemcsak az alakja, hanem a differenciált anyagmegválasztás, a méretviszonyok, a jelzőelemek és kezelőelemek elhelyezési kultúrája már mind magán viselte az ergonómiai szemlélet jegyeit, ahogyan ez a két világháború közt, a Ford-féle futószalag stb. korában még nem volt így.

             Legközelebbi írásunkban az ergonómia nagy komplexizációjának évtizedeivel foglalkozunk. Annyit azonban már most előre kell bocsátanunk,

hogy „a fogantyúk és skálák klasszikus ergonómiájának” fejlődése azóta sem állt

meg, nem ért – talán nem is érhet – véget: az ergonómiai kutatások új ágai felől (illetve egyáltalán az új technikai lehetőségek által) folytonosan új impulzusok érték/érik a klasszikus ágat is, amely újabb meg újabb megoldandó problémák elé kerül.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Előző írások:
Bevezetés az ergonómiába – a kifejezés eredete

Bevezetés az ergonómiába – szakterületi ágak

(X)
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával

A marketing szükségessége

 „Iránytű a vállalkozások fejlesztéséhez”* című cikksorozatunkban a marketing megjelenésétől kezdve, a marketing összetételén és buktatóinak bemutatásán át szeretnénk megismertetni az olvasót a marketing szerteágazó tulajdonságaival és megjelenési formáival.
—–

Tudja, mit akarnak az ügyfelei? Úgy gondolja, hogy az ügyfelek bíznak a termékeiben? Mikor látta utoljára, hogy egy ügyfele megoszt vagy véleményt fogalmaz meg a termékéről vagy szolgáltatásáról? Panasz vagy bók volt? E kérdésekre a válaszok a marketingben rejlenek.

A vállalkozás értékesítésének módja meghatározza, hogy a vállalkozás sikeres lesz-e vagy sem. A marketing a kereslet, a relevancia, a hírnév, a verseny és egyebek megteremtésére és fenntartására szolgáló eszköz. Nélküle az üzleti vállalkozás valószínűleg bezárul az értékesítés hiánya miatt.

Miért fontos a marketing? Nézze meg az alábbi okokat, amelyek miatt valóban szükség van rá.

Először is, a marketing hatékony módja az ügyfelek bevonásának, ugyanis fontos, hogy vállalkozása vonzza ügyfeleit. A marketing olyan eszköz, amellyel folytathatja a beszélgetést.

Az ügyfelek bevonása különbözik az ajánlatok kényszerítésétől. A részvétel magában foglalja az ügyfelek számára releváns információkat a termékekkel kapcsolatban. A friss tartalom a létrehozásáról szól. Mondja el ügyfeleinek, amit nem tudnak. Legyen érdekes és érdemes időt tölteniük cégével. A közösségi média az egyik legjobb platform, amellyel, ügyfeleivel kapcsolatot tarthat. Egyes szervezetek rövid videókat és más humorral terhelt trükköket használnak ügyfélkörük bevonására.

Másrészt a marketing elősegíti a vállalat hírnevének felépítését és fenntartását. Vállalkozásának növekedése és élettartama pozitívan összefügg a vállalkozás hírnevével. Ezért igazságos azt mondani, hogy jó hírneve határozza meg a márkatudatot. A marketingtevékenységek nagy része a vállalat márkaértékének megteremtésére irányul. Vállalkozásának hírnevét építi, amikor hatékonyan megfelel ügyfelei elvárásainak. Az ilyen vállalkozás a közösség felelős tagjának tekinthető. Az ügyfelek büszkék lehetnek arra, hogy kapcsolatban állnak az Ön termékeivel. A forgalmazók hatékony kommunikációs, márkázási, PR stratégiákat használnak annak biztosítására, hogy az üzleti vállalkozás jó hírneve fennmaradjon.

Továbbá a marketing segít kapcsolatot létesíteni egy vállalkozás és ügyfelei között. A vállalkozásoknak bizalmi és megértési kapcsolatot kell kiépíteniük ügyfeleikkel. Hogyan hozza létre a marketing ezt a kapcsolatot?

A marketingkutatási szegmenseknek a demográfia, a pszichográfia és a fogyasztói magatartásokból kell állniuk. A szegmentálás segíti az üzletet az ügyfelek igényeinek kielégítésében, ezzel megszerezve a bizalmat. A termékcsapat gondoskodik arról, hogy az üzleti vállalkozás a megfelelő időben meghozza az ígéretét. A hűséges ügyfelek magabiztosak abban, hogy további termékeket az ön cégétől vásárolja. Az üzleti vállalkozás és ügyfelei közötti bizalom és megértés gyümölcsözővé teszi üzleti tevékenységeit.

Ugyanakkor a marketing egy kommunikációs csatorna, amelyet az ügyfelek tájékoztatására használnak. A marketing tájékoztatja ügyfeleit az általuk kínált termékekről vagy szolgáltatásokról.

A marketing révén az ügyfelek megismerik a termékek értékét, felhasználását és további információkat, amelyek hasznosak lehetnek az ügyfelek számára. Ez megteremti a márka ismertségét és kiemeli az üzletét. Erős verseny van a piacon, és állandó hangszórónak kell lennie, hogy meggyőzze az ügyfeleket. Tájékoztassa vásárlóit a kedvezményekről és az egyéb versenytársakról, amelyeket tudatni kíván velük. A kommunikáció révén a marketing segíti vállalkozása piacvezetővé válását.

Továbbá a marketing segít növelni az értékesítést. A marketing különböző módszereket alkalmaz a termékek vagy szolgáltatások reklámozására. Miután egy terméket hirdetnek, az már a radaron van, és ez növeli annak esélyét, hogy eladja. Előfordulhat, hogy az ügyfelek kipróbálják az Ön termékeit vagy szolgáltatásait, és ez váltja ki a vásárlási döntést. Amikor az ügyfelek örülnek a termékeinek vagy szolgáltatásainak, az Ön ismerete nélkül a márka nagykövetévé válnak. Terjesztik a márkáját, és az eladások növekedni kezdenek. Gondoskodjon arról, hogy kiváló minőségű termékeket és szolgáltatásokat kínáljon a marketing erőfeszítései kiegészítésére.

Ráadásul minden marketing szakember megérti a megfelelő közönség megcélzásának szükségességét. Megfelelő tartalommal kell rendelkeznie, amelyet megoszthat az ilyen közönséggel. A marketingstratégiái segíthetnek meghatározni, hogy mely üzleti üzenetküldés képes meggyőzni a célközönséget. Ezen a ponton ki kell próbálnia a különböző üzeneteket, és meg kell néznie, hogy mi működik.

Miután kipróbálta az üzenetküldés különböző halmazát a célközönség számára, meg fog találni egy életképes alapot a marketing erőfeszítéseihez.

Végezetül, miért kellene támaszkodnia a marketing mechanizmusokra? Azért, mert ezek a mechanizmusok megbízható kapcsolatként szolgálnak vállalkozása és a társadalom között. Ápolják az emberek gondolkodásmódját, oktatják a közvéleményt és meggyőzik őket a vásárlásról.

Dél-Alföld vidéki, elsősorban hátrányos helyzetű területeinek (kis) vállalkozásaira, önálló emberi erőforrásaira, helyi önkormányzatokra és civil szervezetekre kívánjuk fókuszálni a kialakított marketingszolgáltatási csomagot.

A vidéki, kevésbé kedvező helyzetű térségek ötletgazdag vállalkozásainak is korszerű marketingismeretekre van szükségük, hogy a termékeiket, szolgáltatásaikat megfelelő nagyságú vevőkörhöz eljuttathassák. Fejlődőbb térségekhez hasonló evidens viszonyrendszereket itt ki kell építeni, fel kell kutatni a lehetséges partnereket. Sok esetben ezen reális igényt maguk a vállalkozások is nehezen ismerik fel, illetve, ha fel is ismerik, a marketingismeretek megszerzését bonyolult feladatnak tartják, idegenkednek tőle vagy szűkös forrásaikból nem áldoznak erre a területre a megtérülés feltételezett hiánya miatt. A vállalkozások így nem tudnak a meglévő helyzetükből, lehetőségeikből kitörni és ezt logikusan alá is tudják támasztani tudás- és forráshiányra hivatkozva.

A projekt abban kíván segíteni, hogy elérhető árfekvés mellett olyan differenciált tudásanyagot biztosítson, amelyben mind az üzleti ismeretek és az iskolázottság alacsonyabb szintjén lévők, mind a marketinget valamilyen szinten már gyakorlók új képességekhez jussanak. A projektet alkotó oktatási és médiaszolgáltatás révén a vállalkozások pszichés és kognitív képességeinek megfelelő módszertannal fejleszthetik a saját marketingképességeiket, illetve egy idő után akár saját lábra is állhatnak.

—–
* A VKB Nonprofit Kft. egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketingtevékenységének megsegítésére fókuszál. A marketing csomag kidolgozása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00162 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ, kapcsolatfelvétel:
VKB NKft.
Iránytű – vállalkozásfejlesztési program

(X)
ESZA Európai Unió Európai Szociális Alap

Bevezetés az ergonómiába – szakterületi ágak

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunk előző írásában az ergonómia fogalmát körvonalazva talán még nem hangsúlyoztuk eléggé, hogy bár ez a tudományág kölcsönhatások vizsgálatán át fejlődik, de nem annyira a munkavégző ember alkalmazkodásának segítése a célja, mint inkább a munkakörnyezet „alkalmazkodásának” szorgalmazása, a környezet emberhez-igazítása, általános embertani készültségű, valamint csoportos és egyéni adottságokat is figyelembe vevő, tudatos és módszeres alakítása. (A munkavégző embernek, ha már kondicionált a maga munkateljesítményének javítására, úgy az ergonómia felől nézve elsősorban önnön épségi érdekeihez kell alkalmazkodnia, vagyis feladva rossz szokásokat, élnie az ergonomizált környezet adta lehetőségekkel, vagy – rosszabb esetben – kifogásolnia az elégtelenül ergonomizált környezetet –  tudniillik a nem-szükségszerű nehézségekkel terhelt, fölöslegesen károsító környezetet – ,  törekednie bizonyos ergonomikus alapismeretek érvényesítésére.)  Arra azonban határozottan utaltunk, hogy nem csupán a munkaeszközök, a tárgyi munkakörnyezet formavilága és fizikai-kémiai összetétele áll az ergonómia fókuszában, hanem foghatatlan dolgok is, például a munkavégzés-kori levegőjárás, hanghatások vagy a szervezési/logisztikai képletek.

              A tárgyi munkakörnyezettel foglalkozó ergonómiai kutatások és gyártáskori alkalmazások főként a termék-ergonómia körébe tartoznak, míg a munkafolyamat-ergonómia a termék-ergonómiai eredményeket összekapcsoltan nézi egyéb munka közbeni hatások vizsgálatával, egész munkarendszerek tervezéséhez nyújtva nagyszámú hatékonyító támpontot.  Harmadik ágnak tekinthetjük a szoftverergonómia területét, amely az információtartalmak közvetítésének, elrendezésének, kezelhetőségi javításának, feldolgozásuk könnyítésének módjait tárja fel: hogyan lehetnek az információforgalmi fázisok a résztvevő emberek számára minél kevésbé fárasztóak anélkül, hogy az információtartalmak csonkulnának vagy szimplifikálódnának. Ha itt tartunk, nem hagyhatjuk említetlenül azt sem, hogy felhalmozódtak meta-ergonómiai ismeretek is, az ergonómiai kutatások illetve a munkaállomás-értékelések fejlődő módszerválasztékát, metodikai kincsét illetően.

             Egyelőre csupán a fő ergonómiai ágakat soroltuk fel. Mindegyikük maga is al-ágakra tagolódik, illetve ezeknek sorra megvannak a különböző aspektusaik, mint az ember–gép-rendszer tekintetében a „technikai alrendszer” meg az „emberi alrendszer” (és nemcsak ez a kettő). Ha mondjuk épp az „emberi alrendszert” tekintjük, ez is – attól függően, micsoda éppen egy ergonómiai elemzés célja – felbontható további rész-szempontokra, az antropometriától az emocionális tényezők szempontjáig, és persze az említett előbbi vagy utóbbi szempont is részletezhető, tovább bontható.

              Cikksorozatunkat elsősorban a termék-ergonómia irányában igyekszünk elmélyíteni, de ehhez szükség lesz módszerek, vizsgálati technikák ismertetésére is.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

(X)
ERFA EU logo Magyarország Kormánya és az Európai Únió támogatásával

Facebook és a marketing kapcsolata

 „Iránytű a vállalkozások fejlesztéséhez”* című cikksorozatunkban a marketing megjelenésétől kezdve, a marketing összetételén és buktatóinak bemutatásán át szeretnénk megismertetni az olvasót a marketing szerteágazó tulajdonságaival és megjelenési formáival.
—–

A Facebook továbbra is a közösségi média bajnoka, ugyanis népszerűsége az első helyen áll, ahol a barátok kapcsolatba lépnek és online osztanak meg információkat. A Facebook baráti találkozóhelyévé vált a vállalkozások számára, az ügyfelekkel való interakció és az önpromóció révén történő piaci értékesítés helyszíne lett.

Ebben a bejegyzésben különböző módszereket fogunk megnézni, amelyekkel a Facebook felhasználható marketingre.

Függetlenül attól, hogy Ön nagyvállalat vagy kis helyi vállalkozó, a Facebook egy hatékony marketing eszköz – remek teret biztosít az ügyfelek tájékoztatására, a márka identitásának fejlesztésére és az elérhetőség kibővítésére.

A Facebook oldal egy nagyszerű ingyenes marketing eszköz a vállalkozások számára. Ezek az oldalak lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy azonosítsák magukat – nem csak a termékajánlatok és szolgáltatások felsorolása révén, hanem hivatkozások, képek és bejegyzések megosztásával egy testre szabható oldalon, hogy jobban megértsék a vállalkozás személyiségét és karakterét.

A Facebook üzleti oldala nagyszerű hely a márka identitásának fejlesztésére és emberi oldalának bemutatására. A Facebook-on kissé meglazíthatja a nyakkendőt – ne féljen viccesnek lenni.

Végül fontolóra kell vennie, hogy mit akar látni a legfontosabb közönség. Ossza meg a közösségi média képeit, linkjeit, videóit és bármi mást, mindaddig, amíg kapcsolódik vállalkozásához, és úgy tűnik, hogy a célközönség élvezi.

Az apró cipőben járó kutyákkal kapcsolatos vidám videók mellett egy, a lábbelikre szakosodott bolt is közzétehet egy cikket arról, hogy miként lehet pontosan mérni a láb méretét, milyen típusú cipőbetétek a legmegfelelőbbek a különböző lábfájásokra stb. humor, oktatási segédanyagok és üzletfrissítésekkel kapcsolatos hozzászólások ideálisak.

Másrészről a Facebook-hirdetéseknek, a Facebook marketingstratégiájába történő beépítése az egyik lehetséges módszere a kedvelések növelésére vagy a webhely kattintásának növelésére.

A Facebook hirdetési funkciói lehetnek a demográfiai célzás, mely a Facebook felhasználói adatai alapján az életkorra, a helyre, az iskolára és az érdeklődésre szűkít. A hirdetési költségkeretek beállítása. A hirdetési tesztelés, amelyben több hirdetésverzió futtatható egyszerre a hirdetéstervek és a beállítás összehasonlítása érdekében, továbbá a beépített hirdetési teljesítménymérő eszközök.

A Facebookon reklámozás a „Like” növelése érdekében nagyon hasznos lehet – ha egy felhasználónak tetszik az Ön oldala, akkor lényegében az Ön üzleti oldalának követőivé válnak, és az Ön hozzászólásai megjelennek a Facebook hírcsatornájában. Ennek eredményeként több felhasználóval tud interakcióba lépni és olyan kapcsolatokat alakíthat ki, amelyek a jövőben konverziókká válhatnak.

A Facebook versenyek, nyereményjátékok vagy promóciók lebonyolítása egy másik Facebook marketing taktika, amely növelheti a követők és a márka ismertségét.

A Facebook által hirdetett hozzászólások lehetővé teszik a Facebook oldaltulajdonosok számára, hogy átalánydíjat fizessenek annak érdekében, hogy az egyes Facebook-hozzászólásaik bizonyos számú felhasználót elérjenek, növelve az adott hozzászólás elérhetőségét.

A szponzorált történet egyfajta Facebook-hirdetés, amely megmutatja a felhasználó interakcióit, például egy Facebook-ot, a felhasználó barátainak.

A szponzorált történetek célja a „szájról szájra terjedés” marketing koncepció kihasználása. Ugyanis, ha egy felhasználó úgy látja, hogy három barátja kedvel egy adott oldalt, akkor hajlamosabb felfigyelni az adott oldalra. A szponzorált történetek célja, hogy a felhasználó ugyanazt a tevékenységet hajtsa végre, mint a barátai. A Facebook-szponzorált történetek könnyen létrehozhatók a Facebook-hirdetések létrehozási folyamatán keresztül.

Összességében látható, hogy napjainkban a Facebook használata alapvető. Lakossági felhasználóként tájékozódásra, ismeretszerzésre, ismerkedésre, játékra, stb. használjuk, míg vállalkozóként további számtalan lehetőséget rejt magában.

Dél-Alföld vidéki, elsősorban hátrányos helyzetű területeinek (kis) vállalkozásaira, önálló emberi erőforrásaira, helyi önkormányzatokra és civil szervezetekre kívánjuk fókuszálni a kialakított marketingszolgáltatási csomagot.

A vidéki, kevésbé kedvező helyzetű térségek ötletgazdag vállalkozásainak is korszerű marketingismeretekre van szükségük, hogy a termékeiket, szolgáltatásaikat megfelelő nagyságú vevőkörhöz eljuttathassák. Fejlődőbb térségekhez hasonló evidens viszonyrendszereket itt ki kell építeni, fel kell kutatni a lehetséges partnereket. Sok esetben ezen reális igényt maguk a vállalkozások is nehezen ismerik fel, illetve, ha fel is ismerik, a marketingismeretek megszerzését bonyolult feladatnak tartják, idegenkednek tőle vagy szűkös forrásaikból nem áldoznak erre a területre a megtérülés feltételezett hiánya miatt. A vállalkozások így nem tudnak a meglévő helyzetükből, lehetőségeikből kitörni és ezt logikusan alá is tudják támasztani tudás- és forráshiányra hivatkozva.

A projekt abban kíván segíteni, hogy elérhető árfekvés mellett olyan differenciált tudásanyagot biztosítson, amelyben mind az üzleti ismeretek és az iskolázottság alacsonyabb szintjén lévők, mind a marketinget valamilyen szinten már gyakorlók új képességekhez jussanak. A projektet alkotó oktatási és médiaszolgáltatás révén a vállalkozások pszichés és kognitív képességeinek megfelelő módszertannal fejleszthetik a saját marketingképességeiket, illetve egy idő után akár saját lábra is állhatnak.

 —–
* A VKB Nonprofit Kft. egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketingtevékenységének megsegítésére fókuszál. A marketing csomag kidolgozása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00162 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ, kapcsolatfelvétel:
VKB NKft.
Iránytű – vállalkozásfejlesztési program

(X)
ESZA Európai Unió Európai Szociális Alap

Bevezetés az ergonómiába – a kifejezés eredete

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt.  Minthogy a program központi részét különleges használati értékű ülőbútorok gyártási projektje jelenti, mégpedig ez a bútor-projekt kiemelten egészségmegőrzési és aktivitásnövelő szempontú, így természetesen az ergonómia kérdéseivel kezdjük, vagyis annak az alkalmazott tudománynak a problémáival és eredményeivel, amelynek törekvése az ember és a tárgyi munkakörnyezet, illetve a munkafolyamati egyéb körülmények kapcsolatának optimalizációja.  (A kereskedelemben sok olyan bútort is „ergonomikusnak” neveznek, amely nem különösebben felel meg ennek a jelzőnek, csak épp a formatervezés többé-kevésbé figyelembe vette az ergonómia egyik-másik tanácsát. Esetünkben viszont nagyban más a formatervezési kiindulás: itt a direkten ergonomista komplex szemlélet találkozik a design iránti érzékkel.)  Az ergonómiai vizsgálódások aztán magától értetődően átvezetnek bennünket egyfelől az antropometria, a biomechanika, az ortopédia/ortodinamika és a reumatológia, a rokkantság, az időskori vérkeringési betegségek, és másfelől a bútoriparban használatos fizikai anyagok témáihoz. Szó lesz továbbá a bútor-elhelyezésekről, illetve kiterjedtebben az otthoni életvitel javíthatóságáról, főleg ami a nem idős megváltozott munkaképességűeket és az idős generációkat illeti.

               Az ergonómia kifejezést a 19. század dereka táján alkotta meg egy tudós lengyel feltaláló, Wojciech Jastrzębowski (lépése azonban még korántsem jelentette a „munkatudomány” fellendülését). Két antik szót társított: az ógörög ergont, amely „munkát” jelent és a nomoszt, amely (egyik jelentésében) a megismerhető törvényre, illetve az arról szóló tanításra vonatkozik. Aki nincs tisztában a kifejezés eredetével, azt is hiheti – mint vélik is nem kevesen – , hogy az ergonómia a bútorok és használati tárgyak  „testbarát” jellegének általános  formatudománya, szóval nem kiemelten a munkához volna köze, hanem szórakozás, kirándulás, pihenés, magántevékenységek esetén is valahogy a kényelmi és az egészségi előnyök együttes fokozásához. Eszerint olyan formaalakítási tudásról volna szó, amely által kevésbé fárasztó valamit vinni, viselni, ügyesebben lehet valamit megfogni, kezelni, valamint amely által élvezhetőbben lehet ülni, vagy elheverni anélkül, hogy elterelődnénk a jó testtartás szabályaitól. Nos, akik eképp értik az „ergonómia” kifejezést, bár nem értik jól, de azért nem is tévednek igen nagyot. Hogyan lehetséges ez? Az ergonómia ki- és továbbfejlődését nem a kényelemigény, hanem munkateljesítmény-összefüggésű gazdasági érdekek hívták elő, a munkavállalói jogok nagymérvű előretörésének körülményei közt, amikor a termelésnövelés alacsonyrendű, durva módszerei helyett máshoz kellett folyamodni. A folyamat még csak nem is elsődlegesen egészségvédelmi kiindulású volt (noha a preventív szemlélet számára világos, hogy az egészségvédelemnek, betegségmegelőzésnek is erősen megvan a gazdasági oldala, céges szempontú és nemzetgazdasági fontossága). Ám az ergonómiai kutatások eredményei aztán valóban nem csupán az irodai, gépcsarnoki stb. munkavégzés területén hasznosultak, érvényesülésük ennél már valamelyest kiterjedtebbé vált, vagyis az ergonómia alkalmazásának expanziójáról beszélhetünk (lakások, oktatási intézmények, közlekedés, hobbisportok).

Legközelebbi írásunkban már valamivel többre jutunk: rátérhetünk most már az említett kutatások főbb irányaira.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

(X)

A 10 legelterjedtebb kisvállalkozói marketing hiba 3.

 „Iránytű a vállalkozások fejlesztéséhez”* című cikksorozatunkban a marketing megjelenésétől kezdve, a marketing összetételén és buktatóinak bemutatásán át szeretnénk megismertetni az olvasót a marketing szerteágazó tulajdonságaival és megjelenési formáival.
—–

Az előző cikkeinkben megismerkedtünk már, több sűrűn előforduló marketing hibával, többek között az irreális költségvetés készítéssel, a türelmetlenséggel, a rossz marketing tanács használatával. A 10 leggyakoribb marketing mulasztás felsorolását folytatjuk.

  1. Csak az új ügyfelekre gondol

Sok vállalkozás számára sok esetben könnyebb eladni meglévő ügyfeleiknek, mint újaknak. Ügyeljen arra, hogy az emberek, akik vásároltak már korábban, ugyanolyan boldogok legyenek, mint azok az ügyfelek, akik éppen most vásároltak először. Hogyan valósítható ez meg? Beszéljen velük és figyeljen az ügyfelek visszajelzéseire. Leggyakrabban, ha egy meglévő ügyfél problémát vet fel a termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban, akkor igaza van. Nevezze azt piackutatásnak, vevői felmérésnek, vagy bármi másnak, amit akar.  A termék fejlesztése néha nem az, hogy valamilyen extra funkciót vagy trükköt adunk hozzá, hanem valami sokkal alapvetőbb dolgot. Vegyünk példát mobiltelefonokról, a gyártók egyre több kamerát, 3D-s képernyőt, virtuális valóságot, nagyobb képernyőket stb. adnak hozzá, amikor a legtöbb ember valójában azt akarja, hogy jobb akkumulátor-üzemidő legyen.

  1. Csak magáról beszél

„Mi vagyunk a legjobbak!” Nem, nem így vagy. Amennyiben az lenne, akkor nem kellene mondania.

„Harminc éve működünk!” Arra gondol, hogy egy versenytárs 20 éves, így kevésbé jó, mert tíz évvel fiatalabb, mint ön?

„Elkötelezettek vagyunk a kiemelkedő ügyfélszolgálat biztosításában!” Gondolja, hogy a versenytárs nem ugyanazt mondja?

Az ügyfelek nem hisznek ezekben. Ez a fajta marketing hiba általában akkor fordul elő, amikor az üzleti vállalkozáson belüli emberek elfelejtik, kire irányul a kommunikáció. Ahelyett, hogy az ügyfelekre gondolnának, magukra gondolnak. Az egyik legnehezebb dolog, amelyet az üzleti tulajdonosok elfogadhatnak, hogy nem ők a célközönség.

Hadd mondjak el titkot. Szomorú, de igaz, mégpedig, hogy az ügyfeleknek inkább nem kellene megvásárolniuk bármit, amit eladnak nekik. Az viszont tény, hogy a termék vagy szolgáltatás lehetővé teszi számukra, hogy valamit megtegyenek, amit egyébként nem tehetnek olyan egyszerűen. Nem érdekli, hogy harminc éve üzleti vállalkozással, hat irodájával vagy 100 alkalmazottal rendelkezik-e. Azt akarják tudni, hogy az, amit elad, javítja az életüket, bármilyen módon is definiálja a „jobbat”.

Tehát nem arról szól, hogy mit csinál ön, hanem arról, mit csinál értük.

  1. Nagyítón keresztül nézi a dolgokat

Nincs olyan ügyfél a bolygón, amely megtagadta volna az ön cégétől történő vásárlást, mert az utolsó üzenetében vesszőt használtunk pontosvessző helyett.

Ne várjon a tökéletesre, ugyanis tökéletes nem létezik. Ez nem azt jelenti, hogy közzé kell tennie bármit. A minőségi iránymutatások ok miatt léteznek.

A végrehajtás, a kézbesítés, az üzenet, a kreativitás stb. következetessége számít, és természetesen az ügyfelek is. Ámbár eljön az idő, amikor belekeveredünk a csökkenő hozam törvényébe. Senki más nem nézi ezt olyan közelről, mint ön. Csinálja, dolgozzon rajta és mikor szükséges akkor lépjen tovább a következő dologhoz. Természetesen mérnie kell az elérhetőséget, a hatékonyságot, stb., és ennek megfelelően kell a marketinget irányítania.

  1. Bármit másol, amit a verseny végez

Hacsak nincs átfogó bennfentes információs rendszere, nagyon valószínű, hogy bármi, amit lát a versenytársak a marketingjével kapcsolatban, csak egy része az általános taktikai tervüknek. Ellenben ezek eredményeként nem tudja, hogy mit csinálnak jobban, mint mások.

A verseny valószínűleg más üzleti modellt futtat, mint az öné. Lehet, hogy alacsonyabb költségekkel járnak, vagy különféle haszonkulcsokkal dolgoznak. Talán másképp finanszírozzák őket. Természetesen azt is feltételezhető, hogy nem egyedi módszert alkalmaznak, hanem valaki módszerét másolni próbálják.

  1. A marketing hibák elkerülése

A 10-es listán a 11-es pont.

Lehet, hogy a marketing nem olyan könnyű, de ez nem jelenti azt, hogy nehéznek kell lennie. Lehet, hogy nem a legeredetibb tanács, de a csapdák elkerülése érdekében a legjobb megoldás az, ha talál valakit, aki tudja, mit csinál. A legfontosabb az, hogy felismerjük, hogy nincs garantált recept. Minden marketing végrehajtása eltérő, mert minden üzlet különbözik. Kezdje az ügyfélközpontú gondolkodásmóddal, és koncentráljon a mérhető eredményekre, amelyek a kézzelfogható üzleti eredményhez kapcsolódnak, és jó induláshoz vezetnek.

Dél-Alföld vidéki, elsősorban hátrányos helyzetű területeinek (kis) vállalkozásaira, önálló emberi erőforrásaira, helyi önkormányzatokra és civil szervezetekre kívánjuk fókuszálni a kialakított marketingszolgáltatási csomagot.

A vidéki, kevésbé kedvező helyzetű térségek ötletgazdag vállalkozásainak is korszerű marketingismeretekre van szükségük, hogy a termékeiket, szolgáltatásaikat megfelelő nagyságú vevőkörhöz eljuttathassák. Fejlődőbb térségekhez hasonló evidens viszonyrendszereket itt ki kell építeni, fel kell kutatni a lehetséges partnereket. Sok esetben ezen reális igényt maguk a vállalkozások is nehezen ismerik fel, illetve, ha fel is ismerik, a marketingismeretek megszerzését bonyolult feladatnak tartják, idegenkednek tőle vagy szűkös forrásaikból nem áldoznak erre a területre a megtérülés feltételezett hiánya miatt. A vállalkozások így nem tudnak a meglévő helyzetükből, lehetőségeikből kitörni és ezt logikusan alá is tudják támasztani tudás- és forráshiányra hivatkozva.

A projekt abban kíván segíteni, hogy elérhető árfekvés mellett olyan differenciált tudásanyagot biztosítson, amelyben mind az üzleti ismeretek és az iskolázottság alacsonyabb szintjén lévők, mind a marketinget valamilyen szinten már gyakorlók új képességekhez jussanak. A projektet alkotó oktatási és médiaszolgáltatás révén a vállalkozások pszichés és kognitív képességeinek megfelelő módszertannal fejleszthetik a saját marketingképességeiket, illetve egy idő után akár saját lábra is állhatnak.

—–
* A VKB Nonprofit Kft. egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketingtevékenységének megsegítésére fókuszál. A marketing csomag kidolgozása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00162 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ, kapcsolatfelvétel:
VKB NKft.
Iránytű – vállalkozásfejlesztési program

(X)
ESZA Európai Unió Európai Szociális Alap

A 10 legelterjedtebb kisvállalkozói marketing hiba 2.

 „Iránytű a vállalkozások fejlesztéséhez”* című cikksorozatunkban a marketing megjelenésétől kezdve, a marketing összetételén és buktatóinak bemutatásán át szeretnénk megismertetni az olvasót a marketing szerteágazó tulajdonságaival és megjelenési formáival.
—–

Előző cikkünkben megismerkedtünk azokkal a marketing mulasztásokkal, amikor nincs marketing terv, továbbá mikor túl sok feladatot vállal magára és azzal a tévesztéssel is, mikor irreális költségvetést készítenek a marketing tevékenységek finanszírozására.

  1. A marketing tevékenységeket felosztja több szolgáltató között

Van egy logótervező, akit megbíz az embléma elkészítésével. Van valaki, aki összehozza weboldalt, és még egy személy, aki felállítja a közösségi média marketing kampányait. Csodálkozik, hogy semmi nem egyezik a másikkal? A valóság az, hogy az ügyfelek koordinálatlan rendetlenséget látnak. Semmi sem néz ki úgy, mintha bármi máshoz tartozna. A hirdetések úgy tűnnek, hogy nem ugyanabból a forrásból származnak, mint a webhely, az e-mail hírlevél vagy a blogcikkek. Ennek oka az, hogy a „marketing csapat” valójában egy csomó különféle szabadúszó, akik egymástól elkülönítve gyártanak dolgokat. Nincs egyetlen irányítási vagy koordinációs pont, önnön kívül.

  1. Türelmetlen

Az üzleti vállalkozás kezdete óta nem valósított meg marketinget. Most arra számít, hogy a marketing erőfeszítések megduplázhatják a vállalati bevételeket a hét végére, vagy még hamarabb. Ez nem fog megtörténni.

A SEO vs. fizetett hirdetések jó példa. Mindkét taktika forgalmat generál. Azonban, míg a kattintásonkénti fizetésű hirdetések számát azonnal megjelenítik, ugyanakkor lassú. Mennyire lassú? Ez sok tényezőtől függ, de a versenyképes iparágak esetében könnyen eltarthat 6 hónapig vagy annál tovább, amíg kézzelfogható eredményeket lát.

“Hat hónap! Nincs annyi időm! Most szükségem van eredményre! ” Természetesen, nem probléma – de ez költségekbe fog kerülni. Folytassa a Google, Facebook hirdetésének a fizetését, és továbbra is forgalmat fog generálni. Habár, amint abbahagyja a fizetést, ezek az oldalmegtekintések gyorsabban eltűnnek, mint egy hurrikán.

Ezzel szemben a SEO az az ajándék, amely továbbra is jelen van. Igen, hosszabb ideig tart, mire megjelenik a Google első oldalán. Viszont, ha egyszer ott van, sokkal kevesebb erőfeszítést (és pénzt) igényel, hogy ott maradjon. Feltéve, hogy ügyes a tartalommarketing és a kulcsszó-kutatás területén, akkor nem kell félnie, hogy a hirdetései nem tudják megőrizni az első oldali Google-eredményt.

  1. Rossz marketing tanácsot vesz

Hányszor hallottam ügyfeleinket, hogy átok, amikor említik a „bizonyos” marketing szakemberek nevét…

Elegendő annyit mondani, hogy sok rossz marketing tanács van az interneten. Például az „all-in” bevezetése bármely adott marketing taktikán, Facebook vagy Instagram hirdetések, podcastok, bármi legyen is a szociális média csatornája valószínűleg nem hozza meg a várt eredményeket.

Egy másik gyakran idézett tanács: „Az üzenetnek konzisztensnek kell lennie a platformok között”. Ez jó tanács, de ez nem azt jelenti, hogy pontosan ugyanazt az üzenetet teszik közzé, és a kreatív végrehajtást minden közösségi média csatornán meg kell jeleníteni.

Az üzenetküldésnek természetesen következetesnek kell lennie, de ez nem egyenlő azzal, hogy a végrehajtásnak azonosnak kell lennie. Valójában a kreatív végrehajtásnak egyáltalán nem szabad azonosnak lennie.

Először is, az emberek eltérően viselkednek, és csatornától függően különböző dolgokat várnak el.  Az ügyfélélmény optimalizálását a meglévő viselkedésüknek kell vezetnie, nem pedig a csatorna megválasztásának. Érdeklődjön az ügyfelek számára releváns, kontextuális élményekkel az általuk választott időben, helyen és csatornán.

Reklámverzió, a cselekvésre ösztönzés, a kreativitás, a címsor mindegyik csatornától függ. Jóllehet, ha automatizálja a közösségi média bejegyzését platformokon keresztül, például ugyanazokat a frissítéseket feladja a Facebookon és a Twitteren, akkor ne lepődjön meg, hogy semmi nem fog történni.

Dél-Alföld vidéki, elsősorban hátrányos helyzetű területeinek (kis) vállalkozásaira, önálló emberi erőforrásaira, helyi önkormányzatokra és civil szervezetekre kívánjuk fókuszálni a kialakított marketingszolgáltatási csomagot.

A vidéki, kevésbé kedvező helyzetű térségek ötletgazdag vállalkozásainak is korszerű marketingismeretekre van szükségük, hogy a termékeiket, szolgáltatásaikat megfelelő nagyságú vevőkörhöz eljuttathassák. Fejlődőbb térségekhez hasonló evidens viszonyrendszereket itt ki kell építeni, fel kell kutatni a lehetséges partnereket. Sok esetben ezen reális igényt maguk a vállalkozások is nehezen ismerik fel, illetve, ha fel is ismerik, a marketingismeretek megszerzését bonyolult feladatnak tartják, idegenkednek tőle vagy szűkös forrásaikból nem áldoznak erre a területre a megtérülés feltételezett hiánya miatt. A vállalkozások így nem tudnak a meglévő helyzetükből, lehetőségeikből kitörni és ezt logikusan alá is tudják támasztani tudás- és forráshiányra hivatkozva.

A projekt abban kíván segíteni, hogy elérhető árfekvés mellett olyan differenciált tudásanyagot biztosítson, amelyben mind az üzleti ismeretek és az iskolázottság alacsonyabb szintjén lévők, mind a marketinget valamilyen szinten már gyakorlók új képességekhez jussanak. A projektet alkotó oktatási és médiaszolgáltatás révén a vállalkozások pszichés és kognitív képességeinek megfelelő módszertannal fejleszthetik a saját marketingképességeiket, illetve egy idő után akár saját lábra is állhatnak.

—–
* A VKB Nonprofit Kft. egy szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalkozás, mely a hátrányos helyzetű területeken működő vállalkozások marketingtevékenységének megsegítésére fókuszál. A marketing csomag kidolgozása a Széchenyi GINOP-5.1.7-17-2018-00162 számú, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül finanszírozott, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ, kapcsolatfelvétel:
VKB NKft.
Iránytű – vállalkozásfejlesztési program

(X)
ESZA Európai Unió Európai Szociális Alap

A 10 legelterjedtebb kisvállalkozói marketing hiba 1.

 „Iránytű a vállalkozások fejlesztéséhez”* című cikksorozatunkban a marketing megjelenésétől kezdve, a marketing összetételén és buktatóinak bemutatásán át szeretnénk megismertetni az olvasót a marketing szerteágazó tulajdonságaival és megjelenési formáival.
—–

A rossz marketing nemcsak időt, pénzt és erőfeszítést követel Öntől és vállalkozásától. Szélsőségesebb esetekben a potenciális ügyfeleket is elfordíthatja a vállalkozástól. A hatékony marketing sokkal több, mint pusztán egy taktika, csatorna vagy tartalomstratégia használata. A legalapvetőbb marketing a világos álláspont kialakításáról szól, amely szintén megfelel a kívánt célközönség elvárásainak.

Annak érdekében, hogy csökkentsük a marketingterv kipróbálási és hibafázisait, és mindig van próba és hiba-fázis, íme, egy lista a legelterjedtebb marketing hibákról, amelyeket a kisvállalkozásoknál (és néhány nagynál is) tapasztalunk:

  1. Nincs marketing terv

Fontos, hogy legyen egy meghatározott lista az alapul szolgáló üzleti célokról, amely a marketingterv célját tartalmazza. Miután megfogalmazta, mi a cél, akkor egy egyértelműen kidolgozott tervet kell készítenie, amely felvázolja azokat a módszereket és eszközöket, amelyekkel megvalósítani kívánja ezeket az üzleti célokat. Nyilvánvalónak hangzik, mégis sok esetben nem így történik. A legtöbb üzlettulajdonosnak nem okoz problémát, hogy egyértelműen meghatározza az üzleti célokat, mielőtt a marketingbe fektetne. Ugyanakkor a helytelen vagy rosszul definiált adatokra épülő terveknek nincs megvalósítási esélyük.

Tapasztalataink szerint sok vállalkozás nem rendelkezik marketing tervvel:

  • Házon belül végzik marketingüket, tehát nem tudják, mit nem tudnak
  • Nem tudták, mennyire fontos, hogy rendelkezzenek marketing tervvel
  • Nem tudják, hogyan lehet marketing tervet készíteni
  • Túl lusták (igen, igazán!)

Az erőfeszítéseket irányító marketing terv nélkül nem tudja, mikor és miért nyer. A célközönség szegmenseinek, az ügyfélérték-javaslat, a piaci helyzet, az ügyfelek elvárásainak, a verseny elemzéseinek stb. meghatározása nélkül kockázatot vállal. Amennyiben nem tudja pontosan, miért nem működik a marketing, akkor semmit nem tehet a megváltoztatásáért.

Lehet, hogy rossz információt közöl a nem megfelelő ügyfeleknek, vagy olyan helyről kommunikál, amelyben nem akarják / elvárják, hogy megkeresse őket.  Annak nyomon követése nélkül, hogy mit csinál, hogyan csinálja, milyen gyakran csinálja, hol csinálja, és milyen eredményeket ér el vele, csak vak repül.

El kell döntenie, hogy elkötelezi magát amellett, hogy egy üzleti szintű vezetési folyamatot valósít meg, meghatározott és mérhető célokkal vagy nem.

  1. Ön nem csinál semmit

Értem, hogy az üzlet az első. Mindez nagyon jó, ha cikkeket publikál, videókat filmez, reklámkampányokat indít, céloldalakat készít, hírleveleket ír e-mailben, vagy akár podcastot rögzít. Mindezek dacára egy nap csak 24 órából áll. Húsz különböző irányba cikáznak a gondolatai és a cselekedetei, és egyszerűen nincs több ideje, tehát szünetet kell tartania. Igen, a marketing fontos – de ugyanúgy, mint az összes többi dolog.

Mi történik? A következő néhány hétben nem lesz ideje a marketinggel foglalkozni, mert az értékesítési negyed vége van, úton van az ügyfelek meglátogatásakor, vagy valamilyen konferencián vesz részt. Hirtelen a hetekből fél év lett. Webhelyének látogatói száma leesik, a webhely rangsorolása a Google 7. oldalára esik, senki sem olvassa az e-maileket, és már a telefon már sem csörög. Persze, visszatérhet minden oda, ahol volt, de ez egy csomó időt és munkát igényel.

Ugyanakkor, ha a vállalkozáson belül nincs olyan személy, aki foglalkozna ezekkel, amikor Ön elfoglalt, akkor ruházza át a felelősséget harmadik félre. Határozza meg, hogy mekkora költséget tud erre a célra fordítani (mind időben, mind pénzben), és hagyja, hogy más végezze a munkát. Eleinte nehéz lesz, de gondoljon bele, mennyivel rosszabb lenne a felzárkózás, miután néhány hónapig hagyta, hogy a dolgok elhalványuljanak.

  1. Költségvetése irreális

Új e-kereskedelemről szóló webhelyet, frissített cégmárkát, új értékesítési anyagokat és hirdetések sorozatát szeretné. Ennek ellenére nem szeretne egy vagyont költeni rá.

Abban az esetben, ha a bevétel megteremtését a marketing digitális oldalára támaszkodva tervezi, akkor fontolja meg a marketing költségvetését annak alapján, hogy mit fizetne egy felső értékesítő.  Az eladóval ellentétben a nagyszerű marketing minden nap működik a vállalkozásban. Soha nem vesz vakációt, soha nem fordul elő, hogy késik, és soha nem jelent beteget. A marketing nem igényel vállalati hitelkártyát vagy ingyenes fogászatot.

Esetleg úgy gondolta, hogy a digitális marketing olcsóbb, mint a „hagyományos” marketing? Csak akkor, ha rosszul csinálják.

Hagyja abba a rövid távú gondolkodást és kezdjen el hosszú távon tervezni. Mindaddig, amíg a marketing erőfeszítései többet hoznak, mint amennyit költ rá, addig nem számít, hogy mennyit költ rá.  Miután egyértelmű és hitelesített bevételi összegyűjtési folyamatot végez, képes lesz azonosítani azokat a területeket, ahol csökkentheti a költségeket és optimalizálhatja a folyamatokat. Noha a valóság az, hogy az üzleti vállalkozások 99% -a nem jut el a telítettség ilyen pontjára.